2018. november 26., hétfő

Téli felkészítő

Tavaly, illetve nem is, inkább idén föladtam a 'Húsok őrzői' sorozatomat. Okafogyottá vált a dolog, mivel az egyik ígéretes helyről el kellett költöznöm, egy másikra. Ami szintén ígéretes volt. De mégsem jött össze. A terület fás ligetes, szántók, gyepek, omladozó épületek, magas fák árnyékában egy elkerített területen egy falatnyi vízfolt, ami sosem szárad ki. Szóval jól indult. Csak azt a pontot nem látom, így visszanézve az időben, hogy mikor is volt az a pillanat amikor elindult. Voltam kint jó párszor...eredménytelenül. Egy őz, és egy ölyv lett a szezon eredménye. Az egész nem volt több mint 3 perc. Ezért nem volt érdemes.

Ez év őszén, a lest odébb vittem. Csinosítottam rajta, megsimogattam, beszéltem hozzá, fűszoknyában esőtáncot jártam, becézgettem.
Gőzöm sincs mi lesz a vége. Egy biztos, a 'Húsok őrzőit' lezártam. Elég anyag jött össze ez alatt az égisz alatt, hogy egy újabb történetfolyam induljon...valamikor!

...és ha már készen volt, miért ne próbálnám ki?!

Szarka. Jött, elment és hozott pár ismerőst magával.




















Egerészölyv










Dolmányos varjú


Fácán

Az első alkalom után, úgy voltam vele, hogy szerencsém volt csupán. Megpróbáltam újra. Ettől még simán lehet szerencsém!

Szarka

Egerészölyv



2018. november 24., szombat

A kert gerádja...és még egy kis plusz

Lassan kénytelen vagyok több bejegyzést is összekötni, hogy az egyik se legyen unalmas magában. Így legalább egyszerre lesznek unalmasak.
A kerti itató mellé került egy madáretető is, csak hogy nagyobb forgalmat generáljon. Egyenlőre nem nagyon generál az ott semmit.
Egy ideges széncinke

Házi rozsdafarkú

Mezei veréb
Balkáni fakopáncs





Kékcinke









Haveroktól kaptam egy mikroszkópot. Leporoltam a közdarabokat, a makro fordítót. Előkerestem a tárgylemezeket, és próbáltam okosítani magam. Nem nagyon jött össze. Mivel semmi sem megy simán, így ebbe is lett buktató. A közdarab, ami a vázat és a mikroszkópot összeköti, csak úgy üzemel, ha van benne egy 20 szoros nagyítású objektív. Így a legkisebb nagyítás is 80 szoros, mert a mikroszkóp revolver fejében a legkisebb objektív 4 szeres nagyítást tud. Így az éppen jónak mondható minták sem férnek bele a képbe. Hozzá tartozik, hogy nagyon tisztán kell dolgozni, mert a szemét is benne van a képben. a legjobbnak talán a vízes közegben található minták a legjobbak. Sokat kell játszani a színekkel, hogy ne csak fekete-fehér képek legyenek a monitoron. Aztán persze vannak olyan dolgok, amik úgy mozognak, hogy nem lehet követni. Sejtes szerveződések, egysejtűek, növények, állatok, gombák, hifa fonalak.






2018. november 17., szombat

A kert gerádja...plusz

A kert végibe lévő itató működése közben, a hosszan tartó nyár vége és ősz eleje-közepe közben séta is volt a közeli erdőben.
Kerti rozsdafarkú.










Vadgerle, amire nem számítottam...és a darázs sem. 










Balkáni gerle, hatalmas kortyokkal.










...és egy séta az erdőben, még napkelte előtt, pluszként.







Ökörszem, persze egyáltalán nem előnyös pozícióban.

2018. november 3., szombat

A kert gerádja

Tavasszal nagy lendülettel indultam neki az itató építésének. Ez már a nem is tudom hányadik itató, talán a negyedik...és ez sem működik igazán. Év közben többször is át lett telepítve. Bár azt is be kell vallani, hogy nem sok időt töltöttem benne. Tavasszal semmit és nyáron sem. Pedig jó meleg volt, víz is volt benne, les is van előtte. Lehet nem volt motiváció?! Igen, ez lehet a válasz. Valahogy eljött az ősz, és még most is itt van.

Házi rozsdafarkúak. Volt pár kósza nap, mikor többen is kergették egymást.













Örvös légykapó.











Nagy fakopáncs















Balkáni gerle

Házi rozsdafarkú








Szürke légykapó. Ideges kismadár.














Házi rozsdafarkú









Szürke légykapó






A fajgazdagság nem valami nagy. A lendület sem. Talán egy másik  évszakban.









Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...