2015. december 27., vasárnap

Ködbe veszett színek

Van az úgy, hogy egy trópusi színekben pompázó madár, nem annyira pompázik! A vibráló színek nem vibrálnak! Így járt ez a jégmadár is!
Jégmadár






Egy madáretető titkos világa

Oly annyira titkos, hogy alig történik valami. Pár cinke, fakopáncsok és csízek. Ezeknek a kis tollgombócoknak viszont örültem. Nem volt még alkalmam ilyen közelről látni őket. Rátermett, "sűrű" kis csapat, nem sokan vannak, nem annyira ijedősek. Bár nekik is kétféle impulzusuk létezik, hirtelen ott vannak vagy hirtelen nincsenek ott. Szolidan vitáznak egymással, és a cinkékkel is. A fakopáncsok, jönnek mennek. Hol a fatörzseket kopogtatják, hol csak kúsznak fel s alá. 
De mire is számíthat az ember december vége felé, mikor barázdabillegetővel, cigány csukkal, vagy éppen rozsdafarkúval találkozik?! Mire lehet számítani, amikor belenézek a keresőbe, és a lencsén keresztül táncoló rovarokat látok röpködni a levegőben. Azon sem csodálkoznék ha egy pók hálót kezdene szőni a gatyámra, abban az időben, mikor épp bent ülök és várok valamire!
Kék cinke
 Csíz


 Nagy fakopáncs


























Csíz


2015. december 22., kedd

Húsok őrzője II/3: Talán egy jobb nap...

...elé nézek. Bátorítottam magam, miközben a cuppogós sárban baktattam a les felé. A félhomályban csak a alakokat sejtettem, egy villanyoszlop, itt balra. Egy töltés, a széle csúszik. Egy vackor fa, kicsit megtépázta a venturiás varasodás, ráférne egy metszés, a beteg részek eltávolítása. Talán egy Mills-féle inkubációs előrejelzéssel időben meg lehetne akadályozni a fertőzést. A moniliával fertőzött ráaszalódott termés maradványok eltávolítása...ilyen gondolatok csapongtak...a sár cuppogott...itt kezdődik a gyalog akác...inváziós gyomnövény, mindent kiszorít, mindent elborít, egy év alatt képes megváltoztatni a látképet, és nehezem irtható...
...innen már látszik a les teteje...tovább...és az előtte lévő terület...üres. Madarak sehol, pirkad, gondolom én, mert a napot hetek óta nem látta senki. Minden a helyén, várakozás, verebek jönnek-mennek, egy tépázott cinke, szajkó sehol, nappali sötétség. Egészen 9-ig csak ücsörgés, tea kortyolgatás, nagy nulla. Gyülekezés a fákon, gémek kergetik egymást, a darvak elvonultak, 7 hattyú komoly szárnysuhogása, kárókatonák röpködnek. Egy ölyv érkezik, aztán még egy, bátortalanul falatoznak, egy harmadik esik le az égből, de hamar rájött, hogy nem ezt a lovat akarta. Érkezik még egy valahonnan, a többi megy, néha visszajönnek, nem tudják mi legyen. Megszületett a fejemben, 11 után, hogy eleget láttam, hallottam, és persze fagyoskodtam is, így elindulok. Képek születtek, elégedetlenségem nem sokat csitult. "De több nap, mint kolbász!"
Jobb nap volt!
Mivel most ennek van szezonja: Egerészölyv - Buteo buteo








2015. december 18., péntek

Húsok őrzője II/2

A fényképek készítéséhez fény kell. Ennek nem nagyon van alternatívája, lehet egy masina jó vagy rossz, lehet egy csomó madár a lesen vagy les előtt, ha nincs fény az egész nem ér egy kalap szamócát sem. Ez is így lett valahogy.

Egerészölyv(ek)






2015. november 30., hétfő

Húsok őrzője II/1

A statisztika azt mutatja, hogy nem kell korán menni. Bár sötét van amikor még elindulok. Reggeli félhomályban, baktatok a taposott ösvényen. Golyós puskák durrogásától hangos a reggel. A magammal hurcolt cuccok súlyát próbálom minél kevesebbre csökkenteni, de 10 kiló alá sehogy sem sikerül. 
Amint kiérek, gyors feltöltöm a madáretetőt, az év elején még szerették a szajkók, talán most sem lesznek közönyösek iránta.
Lesbe be, cucc ki, ééééééésssssssss várakozás indul. Itt már tartottam. Hosszan semmi. Madarak jönnek mennek, libák, kormoránok, darvak húznak át a látóhatáron. Gémek, varjak kárognak. Egy sas kuksol a fán. Ölyvek vakaróznak. Hosszan semmi. Récék pancsolását hozza a szél. Barkós cinkék ciripelnek a közeli nádasban. Van itt élet, kérem szépen! Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy amit jobban kivilágosodik a közeli vízház felől építkezés zaja hallatszik. Épp most szigetelik a házat, a tulaj örül, a felesége  úgyszintén. Én is!? Ezt nem tudom!
Telnek múlnak az percek. A percek órákká híznak, a felhők elmennek, a nap kisüt. A jég megtörik.
Itt már tartottam. Egy gém ereszkedik le a földre. Óvatos léptekkel keresi amit tegnap itt hagyott. Meglátja, felkapja, eltűnik vele! Öcsém!
Szürke gém


Telefon berreg. Hívás, fölveszem, kérdésekre válaszok hangzanak, csöndben, suttogva. Közben, valahogy, az égből, nem is tudom hogyan, leesett egy ölyv. Egy nagyon ritka, alig látható madár, egy egerészölyv. :-)
A telefonbeszélgetés vége, már alig hallható suttogásba fullad, búcsúzás, telefon lerak. A beszélgetést zár kattogása váltja fel. Madarunk, óvatos, és ha jól emlékszem év elején már láttam párszor. 
Egerészölyv










A fene nagy lakmározás közben, valahol egy szarka értetlenkedik a mellettem lévő fán. Várakozik. Gondolom a megfelelő alkalmat keresi, és meg is találja.
Szarka











Kicsivel később egy megtermett falattal angolosan távozik.
Lassan az ölyv is. Topog, látszik, hogy befejezte. 













Rakoncátlan tollait megigazította. Távozását egy gém érkezése előzte meg. Végig mérték egymást. Nem ellenségek. Most még. Egy pár percet még időzött egy kiszáradt bodzán, és huss.



A húsok őrzője II - Bevezetés

Engem nem érdekel! Nem foglalkozok ragadozókkal! Ennek több oka is van/ volt! A terület komoly táplálékbőségben szenved a közeli halastó miatt. A lest amit használtam elvittem máshová. A hús beszerzése komoly akadályokba ütközött. Az elmúlt évben, ugyan szerencsével jártam ölyvek terén, de sok volt az üresjárat. Ugyan sikerült felvételeket készítenem szajkóról, gémről, barna rétihéjáról, de akkor sem érdekel. Ja a rókáról nem is beszélve!
Gondoltam én balga. De mint ilyenkor lenni szokott, egy, illetve kettő kedves barátom egész egyszerűen letaszított a Tajgetoszról, persze pozitív értelemben, és én ennek rendje és módja szerint elindultam lefelé a lejtőn.
De hogy időben ne szaladjunk előre, szépen sorban. A les amit használtam összecsomagoltam, elvittem haza, kicsit megbútorasztaloskodtam, és elvittem be egy erdőbe, a jobb szerencse reményében. Talán lesz ott kis harkály, karvaly, megmittudomén, hogy mi még! Hogy ne teljenek üresen a szeptember végi október eleji napok, csináltam egy hevenyészett itatót is. Ne értsen félre senki, nem fürdőzős jelenetekre hajtok, hiszen ahhoz az itató kicsi, de mint madárcsalogató még szóba jöhet. Az etetővel viszont jól melléfogtam, ugyanis nem funkcionált önetetőként, így a másik erdőben lévő, másik etetőmet, is elvittem haza, kicsit feltuningoltam, és kicseréltem.


Ezzel párhuzamosan, ahogy sebesen zuhantam a Tajgetoszról, újabb potencionális ölyvlelőhelyek után néztem. Találtam is egy nagyon remek helyet. Az ősgyep, teljesen jól karbantartott, észak, észak-nyugat felé néz. Délről és észak felől fasor foglalja keretbe. Kényelmesen megközelíthető. Már láttam is magam előtt, hogy a lest a fasorba beleépítem, mintha szerves részét képezné, akár még egy fekvő lesbe is belemennék az alacsony perspektíva miatt. Teljesen jó! Már csak azzal a 50-70 birkával kellene valamit kezdeni, amit napjában kétszer végig hajtanak a területen, legelés céljából, még szakadó esőben is! Megbuktam!
A Tajgetoszra visszamászni már nem tudok, az elképzelés megszületett, már csak egy lehetőség maradt. Vissza az elejére, oda, ahol a szerencse kicsit kevés, a táplálék sok, a madarak vagy lusták, vagy jóllakottak. 
Öcsém, a nádtippan mindent elborított, nem sűrű, de jó magas. Mivel a lest már nem tudom onnan elhozni ahol épp van, mert egyrészt nem bírná ki, másrészt egyben nem bírom el, így maradt az ácsolás.






Nem összkomfortos, kényelmetlen, hideg. De áll, legalábbis egyenlőre. Egy délelőtt alatt leborotváltam a fölösleges növényeket, aminek a nagy részét rátettem a lesre.
A csalikaját, egy róka megint elkezdte lenyúlni. Na kezdődik, megint. Tervek kovácsolása, egy fiók, egy kevés kerítésdrót, egy szegélykő. Ezt vidd el kis barát! Nekem is elég volt becipelni, a farönkökkel együtt, nem hogy neked!




Ekkor még még mindig zuhantam lefelé a hegyről. Egyszer csak a csalihús már nem fogyott olyan gyorsan, csőrnyomokat véltem felfedezni a kerítésen kilógó húsokon, örültem. A rókát időközben kikapcsolták a társasjátékból, de cserébe lett helyette két vidra. időnként lehet hallani a csipogásukat a közeli nádasból. 
Hogy ne menjen az idő fölöslegesen, az egész hóbelebancot megspékeltem egy pár cinkegolyóval, ha már van, és nekem egy cinke se mondja, hogy sajnálom tőlük. 
Megyek ki valamelyik délután, erre mit látok, nem elég a kaja amit kivittem, valamelyik madár hozott magával. tollak mindenfelé. A gépezet lassan, olaj nélkül, csomó homokszemmel a fogaskerekek között lassú forgással beindult. Csikorogva, zörögve, nyikorogva.












Ne tudom zuhanásom mikor ér véget. A Tajgetosz csúcsa már sűrű párába vész, az orom aminek a szélén még nem olyan rég ácsorogtam már nem látszik, a talaj közelít, tempósan, de még abból sem lehet látni semmit!

2015. október 12., hétfő

Werk fotók egy búbos banka család életéből

Aligha szeretném ha valaki állandóan dokumentálná az életemet...magamon kívül (vagyok)!
Ezzel még tartoztam.
04/11
Ekkor még nem sejtettem semmit!




Ettől a ponttól kezdve viszont...
04/25

04/26

04/27
 Ekkor készültek az első fotók.
04/30

05/01

05/06

05/08

05/09

05/11

05/13










05/16











05/27
Ebben a zűrzavarban nehéz volt megmondani, hogy kinek sikerül a továbbjutás, és kinek nem.













06/07
Ekkor készültek az utolsó felvételek. Itt már nem volt sem beülő, sem beszálló, egyre kevesebb volt a csőrben repülő bogár. A szülők egyszerűen elvitték magukkal a kölyköket. A gyerkőcök egyből tudnak repülni, nem voltak tétova lépések a földön, csak bukdácsolás a levegőben.
Érezni lehetett a kiszakadó szabadságot, és az odúban meredt űrt! 




Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...