Élet 18 mm-en III.

Olyan ez mint amikor valaki mesél egy olyan mozifilmet, amit még nem is látott. Vagy olyan mint amikor valaki arról az étel elkészítéséről ír könyvet, amit még sosem főzött meg. Na így vagyok én is ezzel a széles látószöggel. Nehéz olyan dolog köré történetet írni, ami úgy történik meg, hogy nem is vagyok ott. 

A legutóbbi próbálkozás óta, helyszínt váltottam. Ennek nagyon egyszerű oka volt. Kudarcba fulladtak a lehetőségek. Kiköltöztem egy félig nyitott területre, korlátozva a leszálláshoz szükséges területet.  Kerestem csapásokat. Találtam is. Örültem volna, ha így marad, de a súlyos zúzmara letörte a nagy ágakat. 

Kivártam a megfelelőnek tűnő kb két hetet, mire legalább én megszoktam a távolságot. Aztán jött a sok párás idő, köddel, meg minden...

Így megint tolódott a program. Be kell vallani ez a költségtakarékosabb megoldás. 

Persze kihívás mindig van. 

Görény, vagy nyest, vagy menyét. Én inkább ezek közül a nagyobb testűre szavaznék, ha lehetne látni valamit a képen.

Hol egy vaddisznó. 

Vagy épp ölyvek. 

Ezek közül az ölyv tűnik egyszerűbbnek, akármennyire is hihetetlen, hogy ezt mondom, de egyenlőre ez tűnik egyszerűbbnek. Szerencsére nem egy madár jár oda, többen vannak. Nem tudom, hol lehet ennek az eleje és a vége, mikor van az amikor már el lehet mondani, hogy ez a kép elég jó lett. Gőzöm sincs. De egy biztos. Ilyen közelről még sosem fényképeztem ölyvet. 

Széles látószöggel, kicsi gyutávval, közelről. Nem tudom mennyi lehet a távolság, de szerintem valahol a 40-55 cm között lehet. A találati arány valamivel bonyolultabb. Kettő darab, egyenként 16 GB-os kártya van a gépben, a sorozatképek száma le van csökkentve 5-re. A gép egy feltöltött akkumulátora nagyjából egy ilyen nap után, ahol több mint 1100 felvétel készül, kevesebb mint 4 óra alatt, gyakorlatilag teljesen lemerül, a folyamatos fókuszálás, pufferolás, adatmentés miatt. Nem tudom, hogy érdemes, levenni a képek méretét 10 mpx-re, vagy a folyamatos fókuszt leállítani?! Gyanítom még több kép készülne, ami a kukában landol. Így is ott landolt, kicsivel kevesebb mint 1100.

Egerészölyv. Kicsi szélesebb látószöggel...kicsit közelebbről. 

Itt végképp közel jött. Azok a felvételek amelyek ezek után készültek, teljesen életlenek. 

Még egy mumus

Mondanám, hogy sikerült egy újabb madár-mumust bestrigulázni, a láthatatlan gyűjteményebe, de nem inkább nem mondom. Az etető ütőereinek mozgását mostanában ragadozók is figyelemmel kísérik. Folyamatos megfigyelés alatt tartva mindent.  Szerettem erdőben ölyvet fotózni. Megvan a maga különlegessége. Egy csomó zavaró dolgot kell tudni kiszűrni. Például a közelben pöfögő traktort, vagy az erdőben kószáló kutyákat a gazdáikkal, akik a kidőlt fákat gyűjtik, melegebb ételek reményében.
A több napon keresztüli hideg és a köd, vastag zúzmarába burkol mindent. A vastag zúzmara elnyeli a hangokat. Jó dolog ilyenkor kint kószálni.

Az etető körül ölyvek is lebzselnek, nem csak szajkók. Kapóra is jött egy példány.

Az etetőre járó szajkók mindig nagy zűrt csapnak. Nagy lendülettel jönnek, és még nagyobb lendülettel mennek. Szép gömbölyű hangokat adnak ki magukból, amikor épp nem riasztanak valami miatt. Érdekes hallgatni.

Fakopáncsot sosem szabad kihagyni!

Széncinke. 

Egy karvaly. Nagyon szép.  Sosem láttam még ilyen madarat közelről. Többször is végig suhant az éterben. Na akkor volt zűr. A történet röviden: a szajkó épp magával volt elfoglalva, amikor a karvaly leverte az ágról, a madár a közeli csipkebokor alá menekült, a többi szajkó elszelet. A cinkék és zöldikék azonnal elszublimáltak. Ahogy a karvaly is. Eltelt egy kis idő mire rájöttem, hogy a les fölötti ágon ücsörög. Még egy kis idő eltelt mire sikerült megtalálni a keresőben...és ahogy ilyenkor lenni szokott, pár kattintás után már ment is.