Egy újabb történet egy csavaros eszű jégmadárról!
Szombat délelőtt csaptam egy kört Berekfürdőben, a belső tó körül. Az időjárás kezdi összehúzni a madarakat, bár sok látszatja még nincsen. A kis vöcskök má'meg jönnek csőstül, de semmi gond, szeretem őket, így hajrá! Leültem az egyik csónak szélére, türelmesen fülelve, jégmadár is van! Nincs mese át kell sétálni a túloldali stégre, ami a nádasra néz, talán ott szerencsém lesz. Séta megvolt, újabb csüccs. Csönd, semmi. Egy jó darabig. És lám, kis barátom megjelent. A Lefotózhatalan! Ó, mekkora szerencse, beült mögém a stég sarkára. Pulzus föl, fókuszváltó átkapcsol, adrenalin folyik a fülemen, beállítások a fene tudja, ISO kit érdekel, rekesz 5,6 , záridő mittudomén, majd lesz valahogy! Őrült lassú fordulás, kicsit nyomva az exponáló gombot, hogy hozza vissza a fókuszt a végtelenről 2 méterre, rohadt lassan fordulok. Szemem sarkában már látom agyafúrt barátomat, épp csodálkozik rajtam. Kicsit csipog, ideges, én is az vagyok! Nyakát nyújtogatja. Beér a képmezőbe, kitölti az érzékelőt, szinek szépek, nyomom a gombot, fókusz megfogja, a gép csipog egyet, zár kattan, jégmadár husssssssssss! Semmi gond, megvan, utánanézek, mosolygok. Már kezdek gondolkozni, hogy milyen bálllításokkal készült a kép. Megnézem, a kép tökéletes, az expozíció helyesnek bizonyult, érzékenység rendben, záridő nagyon király, és a lényeg.......a képen lévő stég sarka penge éles, még úgy is, hogy a Lefotózhatatlan nincs is rajta! Bakker, megint ő nyert!
