Szeptemberben a szülői értekezlet alkalmával, amit a néptáncos palánták néptáncos lelkületű szüleiknek tartottak, az első sorban tudtam helyet foglalni, mert alig-alig akart odaülni valaki. Mindez történt legnagyobb bánatára a mögöttem ülőknek, ugyanis amikor a tanárok és koreográfusok elkezdték sorolni a féléves programot, a mögöttem ülőknek rá kellett jönniük hogy a nagy füleimtől gyakorlatilag semmit nem látnak illetve az valószínűséggel nem is hallottak mert erősen kezdeményezték, hogy vagy üljek hátra vagy pedig húzódjak lentebb. Na most én azt választottam hogy lentebb húzódok a székbe, az én legnagyobb bánatomra, mert ekkor hangzott el a verseny felhívás. A nagy hallgatózásban nem tudtam eldönteni hogy milyen versenyről van szó, visszakérdezni meg nem mer az ember ilyenkor…Az volt a dilemma tárgya hogy 1. Kunsági ifi vagy 1. Kunság ifi…nem tudtam eldönteni. Olyan foci körversenynek hangzott. Úgy voltam vele, kunfocizni tudnak. Igazság szerint egyben biztos voltam a Nagykun néptánc együttesben szereplő fiúk és lányok nem fognak közösen focicsapatot alkotni.
Teltek a napok. A napok hetekké
duzzadtak. Ezekből a hetekből lett körülbelül 2 hónap és eljutottunk egészen
november 11-ig, illetve nem is 11-ig, hanem
10-ig. Ekkor volt szerencsém megnézni a hazai versenyzőknek a próbáit. Érdekes
volt, minden egyes számhoz volt valami hozzáfűzni valója a tanári gárdának, jók
és rosszak egyaránt. Ahogy ilyenkor szokott az lenni, izgalmas volt látni
ezeket a fiúkat lányokat örömmel az arcukon. Ez egy pénteki nap volt, estébe
hajlott már mindenki elbúcsúzott a másiktól és szépen elindultunk haza. Másnap
reggel 7:00 órára kellett menni a Vigadóba, zenés főpróbát tartani. Nekem is volt/ van valamilyen érdekeltségem, mert én is vittem egy fellépőt. Ennyi karikás
szemű kisgyereket én táncolni még nem láttam, de ezek 7:05 perckor már ropták. Le
a kalappal előttük. Érdemes volt végig nézni a karikás szemű szülőkön is akik
ugye egy másféle szemmel nézték ezt. Volt aki riadtan, volt aki nyugodtan.
10:30-kor, vagy kicsi csúszással elkezdődött az I. Kunsági Fi szóló- és kamara néptáncverseny. Ez
egy saját rendezésű verseny Kisújszálláson, eddig ilyenben a városnak még nem
volt része. Nagyon bízom benne hogy ez méltó folytatást fog kapni.
Nagyon sok munka és energia van
ebben a versenyben, vagy volt ebbe a versenybe belefektetve. Ezt szülőként egészen addig nem érzékeltük, míg nem ültünk színpad előtt nézőként. Ez érdekes mondat lett!
Komoly köszönettel tartozunk
szerintem mindannyian Herczegh „Örökké álomdozó” Katának, Gönczi „Ezerarcú” Editnek,
és Tatár „Hetykénkiállok” Péternek!
Ebben a versenyben voltak
kifejezetten izgalmas kamara és szóló táncok egyaránt.
A verseny kezdete előtt, néhány
percet beszélgettünk, mint izguló szülők. Mindenki arról beszélt, hogy milyen
szemekkel és hogyan fogja végig nézni, megélni ezt a ezt a versenyt. Mondtam
nekik hogy marha szerencsés vagyok mert gyakorlatilag mindenkinek háttal fogok
állni színpad előtt egy fényképezőgép mögé bújva, és végig fogom bőgni az
egészet. Utólag kiderült, hogy egy fikarcnyit nem hazudtam nekik. Mindegyiket
sikerült megkönnyezni valamilyen formában. Nagyon-nagyon izgalmas verseny
volt. Nagyon szépen szerepeltek ezek a fiatalok.
Engedjétek meg, hogy egy kicsit fordítsak a dolgon. Egy pici, az elejéről, a közepéről és a végéről, mielőtt jönnének a versenyzők.
A pénteki nap margójára:
Kezdődik az őrület!
Aggódó néptáncos lelkületű szülők
Az átadó utolsó pillanata
3. fellépő
7. fellépő
Zsófi és Robi - Karcagi lassú és friss csárdás
9. fellépő
Kristóf - Vasvári verbunk
10. fellépő
Levente - Túrkevei verbunk
21. fellépő
Virtus - Túrkevei táncok
Herczegh Ibi és Horváth Nóri - Karcagi lassú és friss
Zsombor - Nagyecsedi verbunk
Horváth Nóri és Szabó Zsófi - Nagydobronyi lassú és friss
