Holle anyó történet - a Zsófi szál

 ...ahogy Nóra befejezte a mesélést, Zsófi kezébe nyomta a guzsalyt. Zsófi fejében ez termékeny táptalajra talált. A magok a földbe kerültek, és csírázásnak indultak.  Azonnal eszeveszett sebességgel pörögni kezdtek a fogaskerék, és újabb és újabb tervek születtek és estek kútba, amelyekkel hasonló utat tud bejárni mint tesója, és ő is legalább olyan jól jár...vagy sokkal jobban. Amíg a tömeg színes forgatagban elmerült, Zsófinak szél kezdett fújni a fejében, elnyomva a ritmusos zenét, utat engedve az irígységnek mely az arcán tükröződött. A homlokán a disszonáns zene ráncokban jelent meg. Idegesen gondolkozott, járt fel s alá!

Hogy is hívják azt az asszonyt?! Hol le vagy hol fel anyó?! Jaaa neeeeemm Holle anyó? Hogy is kell indulni, a guzsalyt bele kell hajintani egy kútba. Neeem, előtte a szúrás. A francot! Na az biztos nem lesz! De melyik kútba kell beleugrani?! 

Gyönyörű volt látni ahol a színes forgatag, szó szerint éltre kelt a sodródó szoknyák által. 

Zsófit nem hagyta nyugodni a látvány. Mindezt Nóri tette volna?! Csupán azzal hogy beugrott egy kútba?! Na jó mondott még pár dolgot, de az meg kit izgat! 

Zsófi megtalálta azt a kutat! Ugyanúgy hölgykoszorú mögé volt rejtve a káva. A kút ugyan nem értett egyet Zsófival, de kénytelen volt engedni az erőszakos leánynak. 

Beleugrott! A szél őrült módon tombolt a fejében, de akarta azt ami Nórival történt, még akkor is. ha a tervében volt pár kimondottan sötét ötlet. 

A kút kidobta magából a leányt. Zsófi összeszedte magát, letisztogatta ruháját és megigazította haját. Megkereste a pékséget. 

A mester örült, hogy újabb segítséget kap. Zsófinak is elkezdte elmondani, több soron is, hogy hogyan kell kenyeret készíteni. Az összetevőket vájlingba...gyúr...hengerget...nyújt...szaggat...süt...

De mindez annyira nem érdekelte Zsófiát! Ha kenyeret akarsz sütni, akkor csináld meg magad! Nekem erre nincs időm! Legyenek készen a cipók, kiflik, perecek, sütemények...nem segítek! 

A mester megcsinálta egyedül. Máskor is volt már ilyen, de most különösen nehezére esett. 

Ahogy a csodacipók készen lettek, azonnal még melegen táncra perdültek a ruhával kibélelt kosárban.  

Zsófi természetesen örömmel harapott bele a finom meleg zsömlékbe és perecekbe. Természetesen jól esett neki, nagyon megéhezett. 

De a végén megunta...hagyjatok már, eleget segítettem...

...mennem kell! Ezzel Zsófi felkapott pár zsömlét ér elslisszant.

Ahogy rohanva bandukolt, a szélzúgás a fejében lassan alábbhagyott. Megtalálta a gyümölcsöst. Telis tele érett almával. Mivel a kenyér elfogyott -és Nóri is azt mondta ,hogy itt finom az alma-

...besurrant és válogatni kezdett az érettebnél érettebb gyümölcsök között. 

A sudár almafa kérlelte, hogy szedje le a gyümölcsöt, mert lepotyognak, és összetörnek...

Ám Zsófi ezt meg sem hallotta. 

Az érett piros almák egymás után kezdtek potyogni a fáról. Szomorúan.

Zsófi, mint ki jól végezte dolgát, a gyümölcsös szélében megállt és végig nézett a szomorú fákon. Ugyan mi ebben olyan nehéz?! 

Azonnal sietve tovább indult. Nagyot dobbant kicsi szíve, amikor meglátta a tisztást. A karszt forrással, és a rendezett kunyhóval.

Hogy is hívják..Holle anyó, Holle anyó, Holle anyó...csak el ne felejtsem! 

Holle anyó. Ráncos arcán félszeg mosoly, szemeiben a csillagok ragyogása. Befogadta Zsófit, mint Nórát, egy feltétellel! Dolgoznia kell, mert munka akad bőven. 

Zsófi szemében cinkos kacsintással ugyan nem ijedt meg a házkörüli munkától...de igyekezett messze elkerülni! 

...hogy ki kell rázni a párnát?! Melyiket? ...hogy mindkettőt?! 

Oké, te akartad!  

Á, Holle anyó meglátta Zsófi szemében a huncut csillogás mögött a türelmetlenséget és az összecsapott dolgok halmazát. 

A havat Zsófinak nem sikerült előcsalni a párnából azt ugyan nem tudta, hogy ez miért olyan nagy baj, de látta az anyó arcán a csalódottságot. 

 

A falu szomorú lakói, kérlelték az eget. Kérdőn néztek a távolba, hogy hol vannak az elmaradhatatlan hópelyhek. A hangulat a komorság tetőfokán, csak még rosszabb lett.  

Csupa közönnyel próbáltak beszélgetni, terelni és fontosnak tűnő dolgokat beállítani egy semmilyen beszélgetés középpontjába. Leginkább kevesebb sikerrel, semmit hasznosan.

A szél már rég nem fújt Zsófi fejében, lelke megnyugodott, próbálta összeszedni gondolatait, és magát, hiszen még halovány emlékei között élt a végkifejlet...a guzsaly amint arannyá válik, amikor az anyó odaadja neki.

A disszonancia, ami az élet ezen részét uralta kicsúcsosodott...

...szurokba csomagolta addig megmaradt gondolatait, ragadós nyúlós lemoshatatlan anyaggal bevonva zsenge lelkét. Elfedve mindazt ami az utazás előtt még megvolt. Halovány emlékekkel látta nehéz pillái mögött Nóri örömteli mosolyát, a falu lakóit, a barátai rezdüléseit...

...haza indult. Reménytelenül, fáradtan, kicsinek érezve magát, keserű emlékekkel a szívében.

Először Nóri szaladt elé. Észre sem véve a lelkét elárasztó szurkot. Csak a testvérét akarta visszakapni, újra Zsófit akarta látni. A testvérét. 

Ahogy az anya mindent feledő ölelésében a szurok feloldódni látszott, Zsófi szemeiben megjelent amit Holle anyó épphogy nem látott meg...a szeretet - kicsit csöpögősen hangzik, ugye, de ilyen egy mese!

A hirtelen felszabadult energia, a frissen egyesült családod gyorsan összekovácsolta. A zene elnyomta szél erős morajlását. 

...ezek nem tudják abbahagyni! 

...még sírtak is - tudom mert mondták! 

Röhögve sírtak! 

Feloldódtak egymás örömében. 

Újra Nóri és Zsófi lettek. Testvérek. Leányok. Család. Barátok. 

Megint csupa csöpögés! Névtelennek tűnő, letűnt korokat idéző, már-már idejemúlt kifejezések ebben a rohanó világban. 

Rock'n'roll, Andris! Rock'n'roll! 

Mert egy mesének ilyennek kell lennie! 

Pörgősnek, lázadónak, gyorsnak, kedvesnek...

...és vége

Innen levezetés...

A nehézségi szintet a leányon mértem, akin nincs cipő!  Vera lehajintotta. ;-)

Mesimesélő és Réka-kórus-vokál, a nagy Bakator...és anyu, Kui Benedekkel kiegészülve, aki olyan fordulatot adott a történetnek amit aligha lehetett volna máshogy elképzelni.

Herceg Örökké-álmodó Kata és Tatár Most-is-hetykén-odatettük-magunkat Péter!

Külön köszönet Nóri és Zsófi tesónak hogy megmutattak nekünk két különböző életutat, ami pont ugyanoda vezet...

Hogy szerintem hová?!

Egy mese, akkor lehet jó, izgalmas, érdekes, fordulatos ha van tanulsága és ha a mese hallgatósága tud azonosulni valamelyik szereplővel! Rengeteg szereplő volt ebben a mesében. A nyilvánvalókon kívül természetesen. 

Ott volt a Pékmester, minden nap ugyanaz! Minden éjjel munka, minden nap veríték egy kemence mellett. 

Ott volt a Sudár Almafa, a mindig kitartó megújulással, a végetlennel való dacolás, az állandó harc az ismeretlen nagybetűs IDŐ-vel, amit senki sem tud megjósolni, hogy merre fordul. Mégis minden évben, minden tavasszal ugyanaz a móka megy...virágzás! 

A kút káváját eltakaró csinos hölgykoszorú, a saját állhatatosságukkal embert próbáló módon figyelmeztetve minden arra járót, a vélt vagy valós veszélyekre...

Ott voltak még a gyermekeink. Kevés tapasztalattal a hátam mögött, fogadjatok meg tőlem egy vicces tanácsot, vagy tudjátok mit, ne fogadjátok meg, csak olvassátok...

Üljetek közelebb a gyermekeitek lelkének tüzéhez. Hagyjátok, hogy a lelketek rezonanciája felvegye a ritmust az övékével. Hagyjátok, hogy a bizsergés bebújjon a bőrötök alá, és idegkorbácsokkal beszőtt gerincetek mentén felhúzódjon egészen a szívetekig...mert a mese mindig a szívnek szól...Hagyjátok, hogy a bizsergés elöntse a pitvarokat és a szív kamráit, átjárva a fura semmihez nem hasonlítható,  felépítésű szívizmot, szétáradva a ráncokkal teli koszorúereken (hátha simít rajta valamit), hogy egészen kifuthassanak az ujjaitok végéig.

Lehet, semmi sem fog történni. Lehet, egyszerűen csak annyi történik, hogy kicsit végig fut a hideg a hátatokon...de ha már így volt, akkor nagyjából sikerült azonosulni valakivel a meséből! 

...vagy legyen ez csak egy egyszerű beszédtéma köztünk -  hogy stílusosak legyünk, mi itt mindannyian ezen a télen - miközben vacsorázunk egy talponállóban, decemberben, gőzölgő krinolinnal, egy kis mustárral a kezünkben egy papír tálcán és a pulton egy pohár forralt bor társaságában. 

Ahogy Gönczi Edit mondta: mind két lányom...

Mindent köszönök - Nagykun Táncegyüttes!