Van az a mondás, miszerint, gúzsba kötve nem lehet táncolni!
Mi van akkor ha valaki mégis megpróbálja. Gondolom orra esik, vagy rosszabb esetben pofára. A pofára esésről tudnék mesélni, zűrös életem bármelyik szakaszáról, de most inkább maradjunk szigorúan a közmondások adta, merev, kötött és feszes pályáján.
A mondás átvitt értelemben nagyjából annyit jelenthet, hogy kevés lehetőségből nem lehet sok mindent kihozni. Erre valók a mondások, egy pár szavas mondatba bele van sűrítve egy csomó minden. Csomó olyan dolog, amire az ember elsőre nem is gondol. De lehet hogy az egész a "Gondolta a fene!" kategóriába tartozik, hogy Arany Jánost idézzem, ami lehet hogy csak egy városi legenda!
Szűkebben nézve a dolgot...
..elindult a szeptember...az iskola...és vele együtt az oktatások tömkelege, zene iskola, úszás, foci, röplabda, néptánc, kosárlabda, karate, zumba és még mittudomén. Ezzel párhuzamosan, az oktatást nehezítő, normális életmenet elé akadályokat gördítő Murphy törvénye - aki azt az idióta, "ami el tud romlani az el is romlik" törvényt kimondta, ki tudja mikor - most bejött.
Segítek hogy ne kelljen annyit gondolkozni a néptáncról van szó. Az épület amiben a lányok és srácok próbáltak, élhetetlenné vált. Ennyi. Egy markáns még lábon álló monumentális romhalmaz lett.
Innen lejtmenet. Egyik napról a másikra ki kellett találni, hogy mikor hol, kivel, miért, hogyan, mennyien tudnak a gyerekek táncolni. Az ember azt hinné, hogy egy ekkora városban ez sitty-sutty megoldódik.
Nem így van! Párhuzamosan ezzel a folyamatos, ide-oda tologatással, a gyerekek, hol itt, hol ott jelentek meg ötletszerűen...és táncoltak. Eltelt a szeptember...az október eleje. Valahogy csodával határos módon, újra előadásra került a Csukás innen, Csukás túl előadása. Lányok, fiúk, díszlet, a Főnök meg a Mátrában, a másik Főnök meg izgul. Viszont mindenki csinálja. Kendők, copfok, csizmák, gatyák, ingek. Az előadás lement, A Nagykun Táncegyüttesnek megint meg lett köszönve, hogy újra, már ki tudja hányadjára, újra előrángatva a fiókból, megint nagyot alkottak. "Köszönjük szépen!"
Csak nem lehet tudni, hogy mindezt hol gyakorolták?! Egyszerű a válasz...mindenhol. Kaotikus káoszba fulladva, óráról órára változnak a helyszínek, a kezdési időpontok, a csoportok. Ötletszerűen tűnnek fel fiúk és lányok a városban akik ugyan néptáncolnak de kétszer ugyanott sosem. Szinte súrolja a röhej kategóriát.
Ne akarjátok megtudni, de volt olyan amikor a versenyzők a városba sehol sem kaptak helyet, viszont kiderült hogy egy konyhában is lehet táncolni. Utólag is köszönet érte, a ...konyhafőnöknek.
Lassan nekem lesz kínos amit írok. A mocskos politika, a mondva csinált kifogások, és egy újabb mondás miszerint "nem akarásnak nyögés a vége", minden alkalommal beleszólt a dolgok majdnem helyes folyásába. Vagy a politika, vagy a nem világos oktatási elveknek köszönhetően sehol nem táncoltak. Viszont kifogás szinte minden iskola felől jött, hol ezért, hol azért. De a polgármesteri hivatal bokros berkeibe tartozó intézmények is fellebbentettek párat.
...és eljött egy újabb nap. Ugyan nem itt, hanem Törökszentmiklóson, ami kifejezetten nívósra, és szépre sikerült. A Gaál András tiszteletére megrendezett minősítő verseny napja.
A verseny nagyon izgalmas volt. Szép, frankó élő zenével.
A versenykiírásnak köszönhetően a "Nagykun Táncegyüttes, Kisújszállásról" nevet, 6 alkalommal lehetett hallani. Mint minden produkciót, ezeket is taps és ujjongás üdvözölte. Az eredményhirdetéskor a "Nagykun Táncegyüttes, Kisújszállásról" nevet 6 alkalommal lehetett hallani - 4 arany és 2 ezüst minősítés - és még kétszer különdíj átadáskor.
Csak kérdezem, hogy mit kell még letenni az asztalra, hogy valamelyik oktatási vagy városi intézmény azt merje mondani, hogy gyertek és próbáljatok a mi épületünk aulájában. Mert nem kell több. Csak ennyi. Az elmúlt hetekben nem tudom, hogy volt e még olyan klub, csapat, egyesület, amelyiknek így sikerült öregbíteni a város hírnevét.
Nekem pont úgy tűnik, hogy a Nagykun Táncegyüttes valahogy mégis bebizonyította, hogy lehet gúzsba kötve táncolni! Köszönve annak a pár embernek, aki a rengeteg pofára esés után még csodával határos módon, de nem adta fel! Kunok!
Srácok, nekünk van egy garázsunk...ha máshol nem megy, akkor gyertek hozzánk.
