Ami az itatóból látszik

Ennek a témának elég nehéz nagy feneket keríteni! Nekem sem fog menni. Van egy itató, benne vízzel....éééésssss....nagyjából ennyi. Jár oda pár madár is...meg macska...őz...nyúl...ilyesmi.

Egy házi rozsdafarkú

Barna rétihéja

Bejár egy cigánycsuk is.

...és egy szakajtóra való seregély.

Néha egy feketerigó

Pillanatok egy mocsárból - VI.

Ez volt az a pillanat - egy újabb fájdalmasan korán kezdődő hajnalon -, amikor megtört a jég. Legalábbis azt hittem, hogy így lesz. 

Ahogy a tök-vak sötétben botorkáltam a mocsár felé, messziről hallottam, hogy a madarak már ott vannak. Nehéz lett volna megmondani, hogy ott éjszakáztak, vagy korán érkeztek. Végül is tök mindegy. Ott voltak. 

Persze egy részük riadtan ugrott fel a vízről, még mielőtt odaértem volna. Ami persze nem baj, legalább nyugodtan be tudtam esni könyékig az iszapba. 

Gőzpárában úszott a vízfelszín. Ez akármit is jelenthet még.

Aztán szépen óvatosan a madarak elkezdtek visszafelé szivárogni. Java részt még sötétben. Meg ráadásul még ott volt a pára is. Ami egyáltalán nem esett rosszul.

Nagy kócsagok a homályban.

Ez volt az a pillanat, mikor azt hittem, hogy megtörik a jég. Nem úgy lett, inkább vastagabbra hízott.
Egy gólya sétált elő a nádasból. Nem tudom, hogy mennyire örültem egy 10-es skálán mérve a jelenséget. Egyrészt nagyon örültem, mert szeretem ezt a madarat, másrészt a napkelte előtti félhomály és a víz felett lebegő pára miatt, a képek nem lettek jók.

Fekete gólya

Nagy kócsag, a felvételek készítésének sorrendjében, amint egy jól megtermett, és kevésbé emészthető falatot, ügyesen-rutinosan eldug a víz alá.

Szürke gém. Szintén onnan jött ahonnan a gólya, viszont nagyon közel.

Barna rétihéja, a nádasok királynője... a királlyal.

Kékbegy, amint épp nem egy "billegős video"-ban énekel, ahogy azt Balics Gabi barátom megörökítette. Itt csak simán figyel, amint épp a kelő naptól "meggyullad" körülötte a hínár. 

...ekkor vált világossá számomra, hogy a jég biztos hogy nem fog megtörni. Sem ma sem holnap. Ebben az évben legalábbis biztos nem. A gólyák, még véletlenül sem voltak közlékenyek, nem voltak hajlandók közelebb jönni. A víz mélysége teljesen jó, tele halakkal, békákkal, piócákkal, csigákkal és még egy csomó finom falattal. Talán egy szűkre szabott család lehetett. Óvatosan vadászgattak, inkább csak turizták a vizet, nem a napi betevőre hajtottak.

Lopott pillanatok, csupán!

Pillanatok egy mocsárból - V.

...avagy a semmi közepére helyezett dupla délután.

Az első délután, az első semmi! 

Szitakötővel ütöttem el az időt.

Barna rétihéja, amint a nádas fölött cirkálva riogatná a madarakat a vízen, ha lennének.

Halálfejes lepke hernyója. Ez ugyan az udvarról van, de ott is szépen mutatott. Azért nem színes, az interneten keringő társaival szemben, mert ez nem tenyésztett példány. Néhány kép után elsomfordált.

A második délután, amikor az gém érkezését sikerült átaludnom. Valahogy elszundítottam. Gondolom a hajnali mutatványok, a szúnyogok megnyugtató zümmögése, a meleg, a víz ringatózása...

Szürke gém

Ahogy a gém eltűzött a vörösszárnyú keszeggel a begyében, utána hosszan semmi...a szalonkáig. Szeretem ezt a kismadarat. Jó gyors. Nagyon gyors. Nagyon szép. És okos a szeme. És persze büdösül tud figyelni.

Sárszalonka

A közeli fáról egy seregély csapat zümmögése törte meg a csendet. Jó helyen pihentem.
Seregély

Ettől a szalonka is kedvet kapott!

Ahogy a szalonka eltűzött, úgy én is!

Lopott pillanatok csupán.

Egy mocsár bűvöletében - VIII.

08/27

A zene egyre halkabban szól. Már-már duruzsolásnak mondanám. Az utcazenészek ujjai ugyan nem tévesztenek ritmust, de a flaszter versenyzői közül egyre többen hajolnak meg, és foglalnak helyet az oldalra félre tolt székeken. A mocsár, emelt fővel tartja magát. Bicegve, kopottas ruhában, felkötött karral, megrepedt járóbottal, de büszkén viseli a még itt maradt madarakat. Eddig részese voltam egy teljes őszi madárvonulásnak. Éreztem a kényelmes, illatos lüktetést, a gyorsan pörgő ritmust, láttam hatalmas szárnyakat suhanni, hallottam az éles fület bolondító csobogást, parázs viták tanúja lehettem. Éreztem, a rezgést, ami a Szabadok Népét körülveszi. Láttam a szemekben lobogó tüzet, a gázlók keltette hullámokat, éreztem a kitartást a ragaszkodást az élethez! Láttam a mocsarat teljes pompájában, csillogva, fényárban úszva...és most látom amint meghajolva, görnyedt háttal a mocsár lassan kihátrál a tér közepéről.
Döglött halak tetemét fújja a szél a víz felszínén. A rothadó növényi szerves anyag mindent átható bűze keveredik a bomló fehérje ánizsos szagával. Minden kockába jut egy-egy döglött hal. A víz nagyon kevés. A lest már nem lehet bentebb vinni. A nap gyorsan melegíti a vizet, a meglévő halak megfőttek ebben a furcsa levesben. Igazán kevés maradt csupán, néhány törpeharcsa, durbincs esetleg naphal.
A valamilyen okból itt maradt madarak, már nem is vadásznak. A vizet bámulják, turkálnak benne csupán. Megbökik az összes tetemet többször is, talán pislákol valamelyikben az élet szikrája?! Ha mégis ráakadnak egy egy élő példányra, azonnal háborút indítanak egymás ellen, az utolsó falatokért.
A mocsár összezárja félhosszú, kopottas tengerész kabátját. Megfogja bal kezével a függöny szélét, hogy ne kelljen keresgélni a kijáratot. Elegánsan meghajol, majd hátralép a függöny mögé. Hallani amint megkönnyebbülésében kifújja magát. A nehéz szőttes lágyan ringatózva összezárul.
Az egyszemélyes közönség oszlopos tagjaként tapsolom meg az előadást, fölállok kényelmetlen székemből, ujjongok. Kicsi gyerek módjára ritmustalanul tapsolok, örömömben, félszeg mosollyal az orcámon. Mint aki még vár egy utolsó meghajlást, mielőtt a színház végleg kiürül...

Talán a képeket már nem is kell magyaráznom. Amit lehetett leszüreteltem. Ami gyümölcs leesett a fáról, összeszedtem.

Dankasirály

Füstös cankó

Szürke gém

Barna rétihéja

Szürke gém

Bíbic

Fekete gólya

Bíbic

Hát így vagyunk mi ketten! A Körös- Maros Nemzeti Park és én.