Krúgatás - A harmadik

Álltam már értetlenül a dolgok előtt néhányszor. Ez is egy ilyen alkalom. Pont ilyen. Ahogy a darvak utáni hajsza elmúlt, újra a fénytelen hétköznapok következtek.
Szeretem a darut. Bár a Pandás rajzfilmben nem kap sok szerepet, de ez nem is tartozik ide.
Hatalmasak, kecsesek, borzasztóan figyelnek és borzasztó hangosak. Hangosak. Krúgatnak...hogy mit csinálnak?! Krúgatnak?! Megint? Ja, megint!
Csapatostul röpködnek az égen. Sokan. Az egyik csapat leszáll, közben egy másik jön, egy harmadik csatlakozik hozzájuk, mindannyian leszállnak, egy része elindul valahová. Krúgatnak. Üdvözlik egymást, vagy épp búcsúznak egymástól.
Elérhető közelségben, csak épp nem ott, ahol eddig. Egy kicsit bonyolultabb helyen, egy kicsit messzebb, talán egy kicsit jobb. Többször is a közelükbe ólálkodtam, talán ki tudok valamit fundálni. Bokáig érő iszap, előtte sár, közben víz, az sípcsont középig ér, és minden elég messze mindentől.
Ez még akár jó is lehet.
Az év harmadik hónapja lassan végig pörög a naptárban. A darvak, épp a költő helyeik felé igyekeznek, csapatokban gyűlnek össze, hogy aztán csapatokban is mehessenek tovább. Egy szép köddel borított reggelen, mikor még az orromig sem láttam, jóval hat előtt kimerészkedtem, hogy megtudjam, itt éjszakáznak, vagy sem. Ha itt éjszakáznak akkor másik terv kell. Ha nem itt éjszakáznak akkor talán mázlim is lehet.
Eltelik a hétfő, krúgatás, csodálkozás, bámészkodás! Eltelik a kedd is, bámészkodás, célzott bámulással. Szerda a gumicsizmás nap.  Iszap, középen víz, utána sár.
És még mindig ugyanazt a játékot játszom mint eddig. 21. Újabb paklit húzok elő a belső zsebemből, kibontom, megkeverem a lapokat. Kettőt húzok, elteszem a zsebembe. A paklit vissza a belsőbe.
Jöhet a szokásos leltár. Polifoam. Álcaháló, szerencsére formára fűzve. Kesztyűk, Babzsák. Pokróc.
De mindez csak fejben. A többi, a java, még hátra van.
Csütörtök.
4:10 - ébresztő, kínok között, mint egy kosár csipás macska. Öltözés. Téli cuccok. Több nadrág, több pulóver.
4:35 - indulás.
5:00 - érkezés, tök sötétben. Az eget kémleletem, miközben a dolgaimat magamra aggattam. Semmit nem láttam, illetve a csillagokat nem láttam. Ez nem jelnett túl sok jót.
Ahogy bukdácsoltam a befelé vezető úton, próbáltam érzékeimet kitágítani, hogy ha már nem látok legalább halljak valamit. Nem jött össze. Átmásztam egy vízzel teli csatornán, közben szürkére izgultam magam, hogy bele ne essek. Ahogy átjutottam a csatornán, következett a bokáig érő iszap, ami kisvártatva átváltott, csizmaszár alá érő vízre. A tök sötétben. Ahogy a víz egyre kevesebb lett, következett egy csomó sár. Nyilván elmentem a mellett a hely mellett, melyet az előző nap kinéztem magamnak.
Leterítettem a szőnyeget, a pokrócot, a gépet rátettem a hátizsákra. Liba gágogást véltem felfedezni a szélben. Korán kelnek. Igyekeznem kell. Eszelős módjára kukorica szárakat kezdtem el kitépkedni az ázott földből tövestől, és a pokrócom két szélére raktam. Olyan sűrűn, amilyen sűrűn csak tudtam. Leizzadtam. Nem volt még 5:50-sem. Újabb libák gágogását hallottam. Megálltam, egy csapat érkezett. Mindig a libák kezdik. Ahogy ott térdeltem, és az álca hálóval bíbelődtem, meghallottam az első álmos krúgatást.
Csak remélni mertem, hogy jó helyen pihenek. Magamra húztam a ritkás hálót.
Hat óra előtt nem sokkal megjelentek a horizonton a szürke szellemek. Hatalmas szárnyakon. Krúgatva. Egy kicsi csapat érkezett. Elsőre...és ahogy az első csapat szaladva földet ért, megérkezett egy másik, balról, a harmadik csapat jobbról jött. Hangosan üdvözölték egymást. Daru tánc is volt. Nem tudom milyen a daru násztánc, de ez még az is lehetett. Újabb csapatok, érkeztek. Topogva tébláboltak egy helyben. Egy daru kakofónia szélében pihentem. Nem hallottam mást csak hangos krúgatást. Az egy, két éves fiatalok pincsi kutyaként követték szüleiket és testvéreiket. Az elsősök csipogtak. A másodikosok csipogva krúgattak. A nagy öregek inkább bőgtek. Az erejük teljében lévők szüntelenül fuvoláztak semmivel össze nem hasonlítható hangjukon.
Daru

Nem egészen 36 perccel a megérkezésük után az első csapat elindult. A reggeli gyűlés még 7 óra előtt véget ért. Kevesebb mint egy órán át tartott csupán.

A felvételek 300 és 420 mm-es fókusztávolsággal készültek,  kevés vágással. 

Csomagoltam. Ahogy bandukoltam, egy csapatot láttam legelészni egy közeli táblán, másik két csapatot egy másik táblán. 

Hogy okosabb lettem-e?! Nem tudom. Arra jöttem rá, hogy ilyen formán, nem az ember diktál, hanem a daru. Mindig figyelnek, mindig éberek, mindent látnak és hallanak. A terület minden négyzet méterét figyelik és riasztanak mindenre. Nem csoda, hiszen kevesebb mint 200 év alatt kénytelenek voltak eltűnni a költőhelyül szolgáló mocsarukból, ami ezen a területen is volt, többek között.

Két röpke video

Krúgatás - A második

Másnap csönd volt. Ugyan nem próbálkoztam fotózással. Viszont a krúgatást nem lehetett hallani. Sehol. Nem voltak sehol. Semmi. Csak csönd. Ez van.
Hányszor is volt Budán kutya vásár?! Egyszer, vagy mennyiszer?!
Ez lett most is! Daru nincs!
Maradt utánuk egy tök üres kukorica tarló!
Telefonos segítséget kértem. Berekfürdő határában a krúgatás szintén abba maradt! Vasárnap még volt krúgatás, hétfőn meg már semmi! Egyszerre tűntek el mindenhonnan! Repülni kell messzire, tojást kell rakni.
...snitt...
Ott állok egy boltban, kukoricát vásárlok...hogy szétszórjam a tarlón. Megtörtént, és nem történt semmi!
Március 25-én, megpróbáltam megint. Lapot húztam a 19-re. Félhomályban botorkáltam, a kukorica tarlón, az első villanyoszlopig. Állt mellette a víz. Ez mekkora öröm. Mindegy, víz ide vagy oda, előkészítettem kényelmesnek alig nevezhető fekhelyemet. Vártam, hogy a "hallóhatár" megteljen gágogással. Mindig a libák kezdik. Ám a gágogás mellett valami más is vegyült a levegőbe. A közelben lévő szarvasmarha telepen dolgozók, úgy gondolták, hogy amit hétközben nem sikerült megcsinálni, azt mindneképp ma kell. A roncsolt szófoszlányokat hallgattam. Néhány liba gágogás vegyült a vasárnap hajnalba. A magasfeszültségű vezeték sajátságos rezonálása egy cseppet sem nyugtatott meg.
Bár örültem mikor megérkezett 5 daru. Nem sok de több mint a semmi. Lehetett vagy 5 óra. Nem voltam jó helyen. Bár a madarak szépen lassan közeledtek.
5:15 ... 5:16 ... 5:17 ... 5:18 ...... 5:24
Készült néhány felvétel. Ideje volt megnéznem a lapot, amit 19-re húztam. Egy hetes volt, jóval magasabb mint kellett volna.
Daru

5:26-kor egy újabb csapat daru érkezett, ám a másik táblára tettek le. Az 5 daru pedig se szó se beszéd, utánuk mentek.
A darvak helyét felváltotta két nyuszi. Egymás után nyomoztak, nem titkolt szándékkal. Család alapítás miatt keresték egymás társaságát.

5:36-kor a nyulak is elosontak a vízzel telített talajon. Én is hasonló képp tettem.

Krúgatás

... (harmadszor kezdek neki a mondatnak, mindig másiknak)
Kevés madár szokott krúgatni. Általában a darvak szoktak. Gyönyörűek, kecsesek, nagy vonolulók, hatalmasak. Nagyon hatalmasak.
A hónap elején még nem voltak ennyien. Csak pár kósza, alig hallható, rekettes hang csupán a magasból. A szürke eget kémlelve próbáltam megtalálni a forrást, többnyire sikertelenül.
Egy ilyen teljesen sikertelen alkalommal, amikor épp az eget bámultam, zsebre dugott kézzel, keskeny színes csíkokat véltem látni a nap körül. A szivárvány csíkjai. A hidegben egy jelenség bontakozott ki, haló a nap körül. A hidegben a vízzel teli levegőben, ahol megfagytak a cseppek, megtörték a fátyolfelhőkön keresztöl szűrődő nap sugarait, és ez lett. Sose láttam még ilyesmit!
Legalább most hasznát vettem a mobilomnak.

...és ahogy a hidegfront jött, úgy el is ment. A darvak újra gyülekezőt fújtak. Hol itt, hol ott. Egy repce táblán, egy olasz perje táblában, hol a bokáig érő vízben, hol egy kukorica tarlón.
Nem lehetett elmenni mellette szó  nélkül.
...ahogy ott feküdtem a csatorna parton, és hallgattam az esőt kopogni a kapucnimon, és csak remélni mertem, hogy jó helyen pihenek...így korán reggel.
2013-ban, már volt alkalmam egy hasonlóhoz.
Világosodott, gőzöm sem volt, hogy mi is fog történni. Az eső hol jobban, hol kevésbé jobban esett. Valamikor két igencsak kiszámítható esőcsepp között a tarkómon fura bizsergés futott végig. Libabőrös lettem a krúgatástól. Először a libák indultak el, és amikor a látóhatár kitisztult, megérkeztek a darvak. A hangjuk már jóval megelőzte őket.
Belekrúgattak a gyűrött lelki világomba. Elfeledve a sors okozta gyűrődéseket néhány pillanatra. Krúgattak. Hatalmas szárnyaikat lengették, ahogy szaladva földet értek. Éljenzéssel fogadták egymást az éjszaka után. Én is éljeneztem...csak kicsit csöndesebben.
Kúgattak. Fantasztikus volt. Hangos volt, és szép zene, ami lélek rezdüléseivel összekapcsolódva szólt igazán.
Volt katonás egyszerre lépés, mozgás. Voltak csipogó fiatalok, és volt kettő madár a csapatban, amelyik állandóan figyelt. Kitűntek a tömegből, ők érkeztek először, és egymásnak krúgattak. Mindent láttak, még engem is, pedig igyekeztem elbújni a levágott bodza ágai között.
Amikor az utolsó madár is elrepült, csomagoltam én is. A varázslat nem tartott sokáig, viszont mindenképp megérte.
Ilyen a daru.