Megint...

...lementem hídba, mikor beültem egy "kis" jégmadárra a hungarobirds  jóvoltából. Bevallom nem ez az első eset, és hozzá kell tennem, hogy nem is az utolsó. Rég volt, már amikor kihasználtam a lehetőséget, hogy jégmadárra vadásszak, de nem lehet kihagyni. 

A tavon nagy kárókatona, szürke gém, vízityúkok, szárcsák, kis vöcskök bolondoznak. A szemközti erdőből zöld küllő, és fakopáncs hangja hallatszik. Zene! 

Ott ülsz, a madártól, 4-6 méterre, mindketten békésen elvagytok a saját dolgaitokkal. A madár halra vadászik, csobban egyet a kellemes vízben, visszaül a zsákmányával az ágra, megrázza magát, a halat is, tollászkodik, ide-oda fordul, elrepül, visszajön, szitál a levegőben, napozik, nézelődik. Én is csinálom a dolgomat, a keresőben bámulom, és nem tudok betelni a látvánnyal...a gép csak kattog, ketyeg, csipog, képet feldolgoz, zakatol, és még gyorsabban zakatol. 300 mm-es objektívben ott van benne a madár, teljes képkockát kitöltve, vágás nélkül, van idő fényt mérni, szórakozni a beállításokkal, élvezni a lehetőséget, hogy ilyesmit látok. Néhány óra ebből, és simán feledteti, az elmúlt hónapok sikertelenségét, mert be kell vallanom abból volt bőven, nem sok babér termett nekem a gép kijelző felőli oldalán. 

Jóleső érzéssel, elégedetten, képekkel tömött memóriakártyával az ember fia inkább hasonlít egy jóllakott napközishez, mint egy didergő madarászhoz! 

...hát ilyen ez a hungarobird-ös jégmadár!
Jégmadár - Alcedo atthis