Pont úgy indult ez a nap/ hét is mint az összes többi. Felkelsz, kb 6 órányi alvás után, mondjuk ¼-ed 5-kor. Pislogsz kb ¾-ed 7-ig, és elindulsz dolgozni. Mondjuk ez pont egy szombati nap volt, de ebbe most a felesleges magyarázkodás miatt ne menjünk bele. Valahogy eltelik a nap, tök mindegy mivel…hogy mégis kerek legyen a nap, egy kis kertészkedéssel lezártam. Na az nem esett jól. Viszont a haza vezető folyamat, amint magadra aggatod a fűkaszát megamiitudoménméghogymit…csurog a benzin a gatyámon, mert nem én vagyok a legélesebb kés a fiókban…az izgalmas volt.
…és halovány piros bunda, kerek fülek surrannak tova…
…macska nem lehet, az nem ijed meg, kutya sem mert az meg inkább odajön…
Ezt nem értettem tisztán és világosan, de említettem a kés meg a fiók kapcsolatát ugye?!
Ahogy lecuccoltam, és végig néztem a lábamon rájöttem, hogy a fűkasza tankjában nem maradt benzin, ellenben az összes a gatyámon van. Elkapott a ’flow’. Ugyan, aznap már nem tudtam mit kezdeni a meglepetéssel, de azt is kár lenne tagadni, hogy nem volt legalább 4 felében-harmadában kész ötletem, hogy hogyan tudnám ezt a nem-is-tudom-mit valahogy elcsípni.
Egy kerítést azonnal szét kellett szednem. Előhalásztam a sufnitunning-mozgásérzékelőt, a jó öreg 7DMKII, egy 17 mm-es gyutávú objektívet, egy 9 voltos elemet, amiben nem volt csak 7 volt. Az meg kevés…
Volt már ilyesmivel dolgom, ezért megleptem a közelben található összes üzletet, ahol egy igen szép csokor zselébe fürdetett macska és kutya kajával álltam a kassza előtt, várva minden egyes alkalommal - mert utólag kiderült ilyen alkalom 9-szer fordult elő – a kérdést, hogy milyen macskám és kutyám van? Minden egyes alakalommal a válasz ugyanaz volt: Se kutyám, se macskám, kedves! És egy kacsintással elintéztem a többi lehetetlennek tűnő kérdést.
Egy akkumulátoros lámpa, ami nem világít csak 2 órát, folyamatosan gyengülő fénnyel, és egy jó hosszú hosszabbító…na ezek is kellettek még. Ja, a méregdrága ground-pod, ami nem más, mint egy kiszuperált, fosbarnára festett tefál edény, fülek nélkül, egy lukkal a közepén, ahová egy gömbfej került, ami szervesen kapcsolódott egy lengyelből szerzett műanyag kofferhez, amibe az igáslovat zártam éjszakánként. A recept nagyjábó’ ennyi!
Néhány nap erejéig, emberek, ökológiai folyosó lehettem. Gyenge lábakon álló pillérekkel megáldott rozoga híd, mely néhány napra összekötött két egyáltalán meg nem értett világot. Az egyik világ jelen esetben az emberé, aki egyre kevesebb dolgot akar megérteni, a másik világ nem más, mint a róka világa.
Az ember oldaláról: hazug, ravaszdi, kis vörös, rókakoma, féreg, csalárd…az ember szavai egy olyan fajra, amit maga az ember urbanizált, mégis degradálja, olyan mélységekbe, amiből egy ember sem tudna kikecmeregni…ellenben a rókával.
A másik oldalról, a rókáéról…ezt nem tudom, mert nem ahhoz a fajhoz tartozok.
Mesébe illő jelenetek, amelyek minden további nélkül megállnák a helyüket, bármelyik Magyar Népmesében, bármelyik rajzfilmben, bármelyik regényben…köszönjétek meg Fekete Istvánnak a Vuk-ot, akinek sikerült ezt a hidat-ökológiai folyosót átszelni, hogy ne az embernek szurkoljunk…a rajzfilm, ami sok emberhez eljutott, 1981-ben készült.
Mesejelenetek 2025-ből: a szomszéd kendermagos tyúkjai meg egyre csak fogytak. A gazda, tudta, hogy valahol van valami féreg, ami tizedeli az állományt. Élve fogó csapdát állított, hogy megláthassa a féreg pofáját. Ám reggelre az élve fogó csapdában nem más volt, mint egy kendermagos tyúk. Ami akár az iróniának, amit a róka rendezett meg, akár a véletlennek köszönhetően történt, de legalább a tyúk megmenekült. A hajnalok egyre csöndesebbek lettek. A közeli kokasok elnémultak vagy elfogytak, vagy a rutinosabbja megfőzte ebédre. Éjjelente az udvarokat védő kutyák, amplitúdó szerű ugatásba kezdtek, amikor az éjjeli vadászat elindult vagy épp véget ért, és elhaladtak a kerítéseik előtt, lazán az úton poroszkálva…a rókák.
A nem tudom, hányadik napon, ha eddig nem volt világos, hogy kinek szurkolok, akkor most azzá teszem, a kotorék száját egy lombseprűvel megtisztítottam, mert tele volt tyúk tollakkal. Azért, hogy az embernek, aki a közelben jár, ne szúrjon szemet. Nagyon büdös volt. Azon nem csodálkozok. Nagyon mosolyogtam.
A minden este történő kamera csapda telepítésekor, a közeli udvarok kakasai lassú riadóba fogtak…mosolyogtam, és csak dörmögtem magamban…kukorékolj csak, nemsokára mennek!
…ezek a riadók, a napok előre haladtával egyre ritkásabbá váltak. Egyre gyengébben szóltak. Ezzel párhuzamosan a kisrókák egyre nagyobbak lettek, egyszer csak fehér bojt lett a farkuk végén…kerek füleik hegyesek lettek. Füleltek!
Ahogy teltek az éjszakák és velük párhuzamosan a nappalok, egyre inkább megmutatkozott a róka igazi világa. Egyre messzebb kellett menni és egyre többet kellett enni. A nagyobb, ravaszabb süldő rókák elkísérték a szülőket. Volt mikor sikerrel jártak, és volt, hogy nem. Egyre inkább kerülték az lámpa gyenge fényét, ami a kameracsapda mellett volt. Ám az éjjelente elkészült – kb. 1200 kép alkalmanként – felvételeken az egyik süldő róka füle volt véres, mely pár nap múlva ugyan meggyógyult, de kajla lett, biztos elszakadtak az izmok. Egy másik sánta, a farka megtörve. Egy harmadiknak a jobb füle, és a teljes nyaka vérben ázva, bár szerintem ez valamelyik szülő lehetett. Egyre türelmetlenebbek lettek egymással szemben, egyre kevésbé tolerálták egymás bolondságát, egyre ravaszabbak lettek, és az egyik mindig figyelt. Rendszerint arra, ahonnan várható a család többi tagja. Egy éjjel folyamatosan a villanyoszlop tetejére bámulták, biztos bagoly ült rajta.
Rókák, az ember világában! Egy olyan mezsgyén kalandoztam, ahol semmi, de semmi keresnivalóm nincs. Ökológiai folyosó lehettem néhány nagy erejéig, egy olyan világ mezsgyéjén, ahol nem egyszerűen csak látni lehetett valami érdekeset, hanem belepillantani abba a világba, amit Fekete István olyan ragyogóan lefestett nekünk…még 1981-ben.
Melindának üzenem…kirepültek a fészekből!
Az 1. alkalom:
A 2. alkalom:
A 3. alkalom:
A 4. alkalom:
Az 5. alkalom:
A 6. alkalom:
A 7. alkalom:
A 8. alkalom:
A 9. alkalom:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése