A húsok őrzője 4

1. alkalom

Üresjárat, de csak félig

Úgy tűnik, hogy az őz sorsa beteljesedni látszik. Az időjárás változásaival a nyers hús kelendő lett. Amikor a tolvaj, már elég bátorságot, kedvet érzett magában elkezdte szépen hurcolászni, jobbra balra. Ahogy a nyomokat néztem, mint a szerb származású apacs törzs főnök, Gojko Mitic, aki az NDK-ban készült indiános filmekben lett nagy csillag, az őz vagy 100 négyzet méternyi területen fordult meg, és a végére csupán a gerinc marad mag, néhány fityegő bordával. De olyan szépen akkurátusan lecsupaszítva, ahogy azt kell. A terület tele jó hosszú madárs’arral. Úgy tűnik nem csak a tolvaj dolgozik. Ami volt húsom még kivittem, hogy ott lesz jó helyen…és ezzel majdhogynem utána is dobtam a kalapács nyelet. 

Könnyebb, lazább élmények után néztem. Az erdei etető stabil forgalma, mit sem csökkent, talán még növekedett is. Újabb látogatók vannak, igaz csak néha és ritkán, de mivel felelősséggel tartozunk, azért amit megszelídítettünk, így az etetést abba nem hagyom. Így kicsi tollas hősök dacolva mindennel, jobban fogják bírni ezt a cirka 2 hónapot. 

Mivel ezek az időszakok a fotós társadalmat nem sok mindennel kecsegtetik, de fénnyel még kevésbé, így vittem egy vakut is, ki tudja…ha nincs fény, akkor csinálni kell.

Az ötlet alapból nem volt rossz, az érzékenységet le lehet kicsit tornázni, az szinkron idő a másodperc 250-ed része, ez ugyan nem biztos, hogy elég, hogy a mozgást megfogja, de több mint a semmi. Ilyen esetben érdemes az érzékenységet úgy állítani, hogy a vaku villanása a hátteret ne világítsa, így az alanyok szoborként fognak kiemelkedni a képből. Aztán ez valakinek bejön, valakinek nem.

Széncinke - Parus major

Kékcinke - Cyanistes caeruleus

Dokumentálás jelleggel még egy barkóscinege - Panurus biarmicus - is beugrott

Széncinke- Parus major

Nagy fakopáncs - Dendrocopos major

Széncinke - Parus major

Fenyőpinty - Fringilla montifringilla 

Erdei pinty -Fringilla coelebs

2. alkalom

Az ezer arcú ragadozó

Mivel a fantáziámat csak piszkálta, hogy mi is történik a les előtt, így egy szép reggelen felkerekedtem. Az előző napokban kicsiny országunk nyugati részeit elborította a hó, gondoltam erre fél is jönni fog. Nem jött. Így az én agyamat egész más borította el. Na, mindegy az elhatározás megszületett, menni kell. Mivel eddig még nem sikerült kitalálni, hogy a madarak mikor látogatják a les környékét, illetve azt tudtam, hogy reggel nem jönnek, így kicsit , direkt késve érkeztem, Talán túl későn is. Lehetett vagy fél 9, felpakolva, kaja, nem nekem, masina, pokróc ilyesmi. 

Kicsit tartottam, hogy mi lesz ebből, de úgy voltam vele, ha legalább a tolvajt látom, az is valami. Nem láttam.

Mondanám, hogy „dezsavüm” volt. Lassan elkezdett szállingózni a hó, a szajkók megjelentek, és örömmel láttam, hogy bővült a csapat, immáron négyen vannak, a szemközti fákon ölyvek gyülekeznek. Hajkurásszák egymást. Eddig már az előző alkalmakkor is eljutottam. Két sas madár is megjelent, ilyen is volt már.
Szajkó - Garrulus glandarius

Rétisas - Haliaeetus albicilla

Az ölyvek addig „telefonáltak” egymásnak, míg az egyik, vagy a főnök vagy a sorban az utolsó leszállt. Ilyen is volt már. Tovább bambultam.
Egerészölyv - Buteo buteo

Fél 11-et mutatott az óra. A hó eseget, nem komoly…és az ölyv eszik, ejha, mi lesz itt?!

Kérdeztem magamtól, és csodálkozva húztam fel a szemöldököm, mikor leszállt a következő is. Kettő. Nosza. Békés lakmározásba fogtak. Egymástól kellő távolságban. A periférián várakozott egy harmadik is. Ejha.

Az ölyvek nem háborúztak, a napi betevő elég volt nekik, így nem kellett harcolni érte. Több helyre is volt pozicionálva a husi így nem zavarták egymás intim szféráját. Újabb madár érkezik, egy közbe a csőrét tisztítja, a fákon hangos vijjogás, kergetőzés. A les tetején, harkály és szajkó motoz.

Még egy ölyv érkezik, leszáll, Esetlen léptekkel közelít, a másik a húsát félti, tollait felborzolja, letakarja a hús morzsákat.

Szalad az idő, a kártya telik.
Újabb madár érkezik, változatos toll színekkel, leszáll, kis nézelődés után bal lábát ráteszi egy kupac kajára, szárnyait, fejét leszegi, tollát felborzolja. "Ez itt az enyém!" nézéssel adja mindenki tudtára, a hús sorsát. A keresőbe láttam a jelenetet, észre sem vettem, hogy visszahőköltem kicsit. Újra belenéztem, az ölyv feje a pásztázta a környezetet, és a látó szögbe én is beleestem, haragos tekintettel, lába még mindig a húson. Nem volt utolsó látvány.

Újabb csőr tisztítás, újabb ugrás, újabb szárny nyitás, újabb röpülés. Vijjogás csak messziről.

Még egy madár érkezik. A kártyán lévő képek ekkor már a második szelektáláson is átestek. Ami nem kell, had menjen, kell a hely, ki tudja mi lesz még itt!?

12 is elmúlt jócskán, a tömeg nem szűnik. Amelyik madár eleget evett, az csak tologatja a falatokat. A begyek idomtalanul nagyok, az emésztés működik, farok felemel, egy "mészcsík" távozik a tollak közül. Újabb csőr tisztítás, egy másik beszállón.

Az utolsó jószág, fél kettő után repült el. Nagyot szusszantam, mert eddig nem nagyon mertem. 

Izgalmas volt, látni, érezni, figyelni. Néha csak a bambulás jutott! Nagyon jó volt, látni ahogy a farkukkal repülés közben kormányozzák a levegőt, az esetlen szaladgálást a földön, ami néha ugrálásban merült ki, ahogy egy-egy rakoncátlan falattal szerencsétlenkedtek. Néha akkor falatokat tuszkoltak le a torkukon, amit egy felnőtt ember is megirigyelne...és a változatosság...ettől ezer arcú!
Nehéz ebben a témában újat mutatni és szerintem nekem sem sikerült!