Gondoltam - én balga lélek -, hogy kimegyek a szombat délutáni lapos napsütésbe, egy kicsit fényképezgetni. Viszek egy kevés, napraforgót is magammal, ha már arra járok, talán megint lesz valami, egy karvaly, vagy fenyőpinty. Jó lenne egy fenyőpinty. Tavalyi szezonban rengeteg volt, idén semmi. Még leparkolni sem volt lehetőségem, mert nem fértem be a bejáróra az ott várakozó pótkocsitól. Az erdő könyékig lubickolt a vadászokban. Nem kellett sokat gondolkozni - a vadászok a vadak erdészei - megfordultam és elinaltam. Vigaszágon körbe csatangoltam egy halastavat. Vagy inkább másfelet. Az egyik tó az üres volt, és a másik is.
A nádszegélyben gurgulázó barkóscinegék mellett nem akartam szó nélkül elmenni. Szeretem ezeket a kis madarakat. Élénk, kíváncsi tekintet. Barátságosak. Ketten voltak a nagy nádrengetegben. Csoda, hogy egymásba botlottunk.
Barkóscinege
Valamikor még megpróbálom ezeket a kicsi vicces Elvis hasonmásokat becserkészni.
Ahogy szokott lenni, eljött a másnap is. A fél országot hóeséssel, a másik felét pedig semmivel nem riogatták. Vasárnap délutánra ugyan ígért a meteo egy kicsi havat, és be kell vallani hittem benne. Az ember azt hinné, hogy milyen jó hogy vannak fagyok, mert legalább az erőben, nagyjából bokáig, lábszár középig érő víz megfagy. Hát...nem fagy meg. Viszont van ezen kívül egy csomó rossz oldala is. Minden egyes lépésnél beszakad. A csizma - ami két embernek jó ezen a világon összesen, az egyik aki feltalálta, a másik pedig aki eladja -, az már az oda vezető úton teljesen ráhűlt a lábaimra. Utána már az a pár óra egy helyben kuporgás mit sem változtatott a dolgon. De hogy ne csak a csizmáról és a hideg vízről szóljon a mese, volt még egy csomó helyen - ahol víz már nem volt -, sár. Na az sem volt melegebb. De azt is meg kell állapítani, hogy ebéd után, egy kínzással felér, hogy tele hassal kell ücsörögni, föld közeli pozícióban. Ebéd után, ebéd előtt. Viszonylagos dolog. Nekem ebéd után. Nekik, ahogy néztem, inkább előtte.
A kamerába bambulás közepette, kellett rájönnöm, hogy minden nagyon közel van. Újra rá kellett jönnöm, hogy ezek a madarak nagyok. A szárnyuk meg pláne nagy. Így született egy csomó félig-kép!
"No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell..." (V.S.)
Egerészölyvek viszont jöttek, néha öten is kínozták egymást. Voltak harcok, viták, unalmas zabálás és lettek képek is. Az öregek a rangsorba előbb állók hosszan ettek sokat, a fiatalabbak és gyengébbek ugyanezt a mennyiséget próbálták fele idő alatt lenyomni a begyükbe. Egyik másiknak sikerült is, ahogy néztem.
Ekkora madarat, 400 mm-es fókusszal, 20-22 méterről kell megfogni. A habitusfotó még belefér a 50 %-os vágásba, viszont az érdekesebb mozgás-felvételek nem. Hiányosak lesznek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése