2016-ban - azt hiszem - a Húsok őrzőit valahogy lezártam. Fel kellett adnom egy telelőhelyet, ahonnan a madarakat figyeltem. Az volt a harmadik hadszíntér, amit el kellett hagynom. Ha menni kell, akkor menni kell!
2017-ben új helyet kerestem, és nagy meglepetésemre találtam is. Kisebb nagyobb hibákkal tarkítva, de azóta minden szezonban megfordultam ott párszor. Egészen eddig. Volt ott egy csomó jó pillanat, egy csomó fura helyzet. Egy nagy rakás kínlódás. De egy természetfotósnak a sikertelenségeket is tűrni kell, igazam van, Sa?!
2020 - 2021. A téli szezon lassan, de megállíthatatlanul a végéhez közeledik. A nappalok egyre hosszabbak. A sugarak biztosabban törik át a vastag felhőket, és egyre melegebben világítanak. Csodálkoztam volna, ha tovább tudok maradni. Kiaknáztam a lehetőségeket. Nem kevés energiát fektettem bele, és azt kell hogy mondjam, nem bántam meg. Ebben a szezonban különösen sokat kellett cipekednem. Többször is áttelepítettem, az esőtől rongyosra ázott bodegámat. Egy alkalommal még segítségem is volt. Azon is izgultam, hogy hanyatt vágja magát a nekem bokáig, neki sípcsont középig érő sárban. Jó volt. Ez van. Az ismerősök sokat segítettek, a telepítésben, és annak az elviselésében is. Kösz mindent!
Fenyőrigóktól és seregélyektől volt hangos az erdő. Kotorásztak a vizes avarban. Csacsogtak, csiviteltek, röpködtek össze-vissza. Hozták a tavasz, egyelőre még távoli, ám annál frissebb illatát.
"...ott kinyílik egy másik!"
Igazad van. :)
VálaszTörlés