Az osztálytalálkozó szokásos szerveszkedéssel indult, amihez be kell vallani őszintén, egyáltalán nem volt közöm.
Kinek mikor, jó, mikor nem? Ki mit fog enni, vagy éppen mit nem fog enni? Hol lesz megtartva?
A bevett mintáztot követjük, és ahogy ilyenkor szokás beülünk egy vendéglátó-bárhová, és lesz ahogy lesz?! Vagy ezeket, a konvenciónak egyáltalán nem nevezhető jelenséget összegyűrve kidobjuk a kukába és valóban egy osztálytalálkozót szervezve, eltöltünk egy hosszú délutánt, estét az iskolában. Bármelyik megoldás jó lett volna, de ha valaki rám hallgat, akkor az utóbbit kell választani.
Osztálytalálkozó lett, egy vidéki iskolában. Az udvaron, két fűzfa árnyékaban.
A szervezés nem csak ezen a fronton folyt. Folyt például egy folyó parton ahol Sanyi halra vadászott, vagy folyt egy udvaron, ahol egy birka...később pöri lett, egy másik Sanyi jóvoltából.
Amikor odaértem, az egyik bográcsban javában rotyogott a hal. A paprikától piros lében szabadon úsztak a fehér húsok. A másikban vörös hús főtt, kevés lében, óvatosan kavargatva. A halhoz tészta és tejföl volt a köret, a birkához főtt krumpli. Persze elmaradhatatlan a savanyúság is.
Eddig szinte minden stimmel egy előre elkészített családi ebédhez.
Próbáltam kívülről nézni...egy csomó 14 éves tejfölös szájú gyereket láttam, a 684. számú II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola udvarán. Persze most Veress Zoltán Általános Iskolának hívják, de ez a rendezvény fényén mit sem változatott.
A kora délután melegét szépen fogta a két fűz, amiről utólag kiderült, hogy már az sem ugyanaz amit otthagytunk. Kellemes beszélgetés...is volt! :-)
Ahogy én is megérkeztem, az arcokat figyeltem, hogy ki kicsoda ebben a jó régóta húzódó játékban. Az általános iskolák osztályai a leghosszabb közösséget tudják alkotni. Nem állítom, hogy a további iskolák nem így működnek, de olyan mondatok hangzottak el amikre simán nem emlékeztem. Olyan közösség ez, ahol a kisfiúk, és kislányok még átmentek egymáshoz játszani, biciklit cseréltek és azon vitatkoztak hogy melyik lány vagy fiú az aki jobban bejön. Innen indultak útnak a szerteágazó életvonalakat húzó sorsfolyamok.
Nagy meglepetések jöttek szembe a teremben tartott osztályfőnöki óra alatt. Nyilván a hagyományos osztálynapló már nem volt meg, de Laci szerzett egy törzskönyet, abban is sok minden benne volt. ABC sorrendben mindenki elmondta hogy honnan, jutott hová. Milyen egszerű vagy egyszerűnek tűnő dolgok voltak melyek a dereglyéket kormányozta. Vicces és szomorú történetek hangzottak el, valahogy mindenki levont valamilyen következtetést.
Magam részéről: mindenki vitorláját rendesen megtépte a szél az elmúlt 30 évben. Az egészen egyszerűtől, a nagyon bonyolultig mindent lehetett hallani. Fura hogy miket tud összefújni a szél. A félig benőtt lágy részek a fejek tetjén, lehetővé tették, hogy az ottlévők elmondják életüket, 3-5 percben. Persze nagyon sok mindenre nem derült fény, de a gyűrött szemekben, a ráncos arcokon, az ősz hajakból kiindulva mindenki megtalált valamilyen számítást.
A közös nevező: Berekfürdő
A vacsora nagyon finom volt, kifejezetten ízletes. A társaság több pólusra szakadva próbálta megtalálni a nyugvópontokat olyan beszélgetésekben, amelyeket talán 30 éve kezdtek el. A fények egyre laposabban világították meg a jelen helyzeteket. 30 éves árnyékot vetve, ahol a gyűrött, karikás szemek, a kopaszodó fejbúbok, őszülő halánékok, eltűntek egy pár órára.
Köszönöm nektek, barátok, osztálytársak, csajok és srácok, családtagok:
Székely László
Balajti József
Dúzs Attila
Borsi Ibolya
Rácz Miklós
Bodnár András
Kiss Árpád
Szabó Margit
Egri Zoltán
Martin Viktor
Fodor Sanyi
Erdei József
Molnár Ferenc
Ferenczi Sándor
Vadai Szilárd
Remélem nem hagytam ki senkit!
Dusi oldaláról nézve
Igazgató és osztályfőnök
Béke, Sándorom! Béke!
A kuka nagyon fontos!
Kösz mindent srácok!
.jpg)
