A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európai sün. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Európai sün. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. október 12., hétfő

Éjjeli utazás

 Persze nem nekem. Nekem csak az izgulás jutott. Viszont megint okosabb lettem...azzal, hogy az akkuról üzemelő, napelemes mozgásérzékelős lámpa nem ad annyi fényt amennyi szükséges lenne, ahhoz, hogy a váz, vaku villanás nélkül is boldoguljon. Vicces dolog ez mert ilyesmi nincs a neten. Kevés kivétellel, ott csak a végeredményt lehet látni. 

Egy párszor azért kimentem, tisztes távolból néztem, ahogy a tök sötétben villog a vaku. 


Éjjeli utazók. Süni és a többiek











Mezei nyúl


















Sün










Vörös róka. Vigyázz mit kívánsz, mert a végén még teljesül! 











Mezei nyúl







Vörös róka. Kullogva. Ez nagyjából úgy van, hogy a vaku csak minden 10. felvételnél villant. Amikor a róka szépen állt és a kamerába bámult akkor épp nem volt fény! 










Mezei nyúl










Európai őz






Érdekes, hogy ezek a felvételek, valahogy kívánják a nagyobb területeket. Illetve nem igénylik a szűk vágásokat. 

Csak a felvételek feldolgozásánál láttam, hogy egy légy rátojt az üvegre...belülről! 

2020. május 24., vasárnap

Puszták nomádjai - 2020/4

Nehezen gyűlnek a lehetőségek, és még nehezebben a lehetőségek. Mindig van jó csomó dolog ami képes eltéríteni az embert, de erről itt nem nyitnék nyílt vitát. 
Az elmúlt bejegyzést után csillapodni látszott a roham. A szomszédok valahogy megbékéltek egymással. Úgy tűnik, hogy az anyai ösztönök és az anyai ösztönök elég erősek egymás ellen, még akkor is ha a szóban forgó anyák nem ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. És bizony ez akár még gondot is okozhat a későbbiekben
Hogy nem mérgesedjen el az amúgy is éppen egyensúlyban lévő, fura állapot, hirtelen ültettem egy oszlopot, és legalább olyan gyorsan raktam rá egy ládát. 
Az éjjeli vadászok nagyot nőttek, azt nem tudom megmondani, hogy milyen gyorsan, mert ilyet még nem láttam.
A nomádok érája, úgy tűnik nem csak időben hanem térben is bővülni látszik.

Vörös vércse. Egy másik tojó jött kíváncsiskodni. Gondolom a lakhatási támogatás miatt.


Seregély. Érdekes, hogy a fiókanevelés alatt is hurcolászik fészekanyagot. Vagy bármit csinálhat, amit egyáltalán nem tudok. Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy marha jól néznek ki ezek a madarak, amint ezekkel a hosszú fűszálakkal bajlódnak! Igaza volt.












Európai sün. A táguló éra jegyében... Egy kicsi mentőakció is szorult a dologba.


A következő alkalom már a délután jegyében telt. Nem sok sikerrel.



Seregély. Bigyóval a csőrében. Nem rossz dolog, hogy az unalmas perceket legalább ez a seregély színesíti meg!



Szintén a táguló éra jegyében...hazafelé menet. Fából készült karón ücsörgött ez a szerkő. El sem repült. Gyakorlatilag mellette álltam meg. Az sem zavarta, hogy 3 méterről mellette nyitottam ki az ajtót, és pakoltam ki a cuccomat. Nem is értem miért csinálta. Kellenek ilyen képek is.

Fattyúszerkő




Lassan kellene néhány következtetés is levonni! Talán legközelebb sikerülni is fog!

2019. október 27., vasárnap

Az elmúlt...mittudomén...néhány hónap

Ahogy a puszták nomádjai eltűntek, úgy szépen lassan kezdett megfogyatkozni a madár állomány is. Az őszi vonulás most nem volt olyan szépen kitartott mint az előzőek. A mocsár, ahol eddig gémek és gólyák kavarták az iszapot, most nem tudom hol voltak. Leginkább mindenhol. A darvak vonulása nagyon elnyújtott volt és lapos. 
Ez nagyjából ugyanannak az időjárási körülménynek tudható be. Meleg és csapadékmentes idők járnak. A határban mindenki mozog. Ilyen ez a fura mezőgazdaság. Mindenki szállít mindent. Mindenki egyszerre takarítja be a megtermelt terményeit. Mindenki kukoricája egyformán száraz. Mindenki egyformán tudja a tarlót kezelni, és egyformán tünteti el a kukoricaszárat. a búzát mindenki ugyanakkor veti és senkinek nem akar kikelni a földből. Jó lenne egy ki eső.  Próbáltam nyomokat keresni, de szárazságban nem ment. Nem vagyok indián.
Túlestem néhány őz lesen, sikertelenül. Beüzemeltem pár etetőt télire, de még tart a nyár...október végén is.
Így maradt egy kiürülő félben lévő madáritató. Kicsi forgalommal. 

Tengelicek.



Balkáni fakopáncs













Csíz.

Seregély...idei példány.




Foltos nádi poszáta...nagyon közel jött.




Barát poszáták...tavasszal is voltak...kb két percre.




Egy házi rozsdafarkú.



Afrikai vadgerle.

Egy zöld küllő.





Nem is biztos, hogy elsőre meg tudnám mondani, hogy mennyi alkalmat ölelt fel. 5 vagy 6 talán. 

...a másik nagy mumus még mindig hátra van. A mozgásérzékelő ugyan működik. Mi sem bizonyítja ékesebben, hogy a falu összes macskáját sikerült elcsípni, az udvaron.





Volt egy süni is. De ügyesen kislisszant az érzékelőből. Valószínűleg a magas fű miatt. Kicsit okosabb lettem.


Próbáltam megfogni a szomszéd galambjait tizedelő nyestet is, de a próbálkozások ellenére csak a galambokat kedveli.
 

A nappali és éjszakai hőmérséklet különbségek miatt, a doboz amiben a gép, és a másik doboz amiben a vaku van, úszott a vízben. 
A másik két alkalommal, amikor épp nem éjjel hanem nappal próbálkoztam, és nem a kertben hanem erdőben, ott sem jártam nagyobb sikerrel. Nem baj, lesz még itt szép, új világ!

2012. március 2., péntek

2010.11.01

Ha jól sejtem épp a téli álom előtt lehetett, hogy még el tudtuk csípni egymást a sünnnel!


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...