A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdei szürkebegy. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdei szürkebegy. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 26., csütörtök

Húsok őrzője III/10: Elhagyva


Szerencsére nem mindent értek. De szerintem nem is kell. Most például azt nem tudom hová tenni, hogy mióta leesett a hó, ezek a madarak ugyan hol esznek, vagy hol töltik napjuk nagy részét, mert az biztos, hogy nem itt. Legalábbis az egész napjukat biztos nem itt. Persze a szokásos, kötelezőnek mondható körök megmaradtak. Madarak ülnek a fán, éhesen vagy jóllakottan jelzik egymásnak, hogy mindenki figyeli a másikat. Egy egy bátortalan próbálkozást, a többiek azonnal megtorolják. Mégpedig azzal, hogy az illetéktelen falatokra vágyó madarat azonnal elzavarják. Újra rá keltett jönnöm hogy mitől kapta ez a bejegyzésfolyam a 'Húsok őrzője' címet. Hát ettől!
A szürkebegy, mint egyetlen renegátnak mondható madár, szépen kiszolgálja magát, ügyesen elboldogul ott ahol egyébként elefántok szoktak táncolni. Hol a zsigereket csipkedi, hol a napraforgót. De legalább sütött a nap.
Erdei szürkebegy













Nem tudtam szó nélkül elmenni a soron következő ki-is-számolja-már, hogy hányadik lehetőség mellett. Újabb reménysugarak kezdtek kibontakozni a ködbe és párába burkolózó, fagyos ég alatt. Azon kaptam magam, hogy megint a szokásos úton bandukolok, és azon gondolkozok, hogy hányszor fogom még megtenni ezt az utat, míg kitavaszodik. Egy alkalommal egy őzzel néztem farkas szemet, egy másik alkalommal egy róka szaladt velem szembe, mikor délutáni sétára adtam a fejem, és szétnéztem, hogy meg van-e még les. Élet az van, ez tagadhatatlan.
Ám mikor beültem a lesbe, pont úgy folytatódott minden mint eddig. A homlokomon csurgott az izzadság. És pont úgy nem történt semmi. Még 11 előtt kijutottam.
És csak vártam. Néztem a szürkebegyet, Közelebb merészkedett. Volt miért. Bár a fény nem sok jutott át a vastag ködpárnán.
Erdei szürkebegy




A régi jól bevált technikára hagyatkoztam. Kell egy bója, ami csak ringatózik a vízen, lágyan, semleges területen. Olyan helyen, ahonnan minden más jól látszik. Tisztán, világosan.

























És lám a várakozás, valamikor az érkezés után nem egészem három órával megszülte a kevésbé
zamatos gyümölcsét. Egy ölyv egyszerűen, nem egészen hozzá méltó módon, egyszerűen csak
odabandulokt a nyúlhoz, és komótosan nekilátott. A másik két kitaszított madár a szemközti fán ücsörgött, nyálukat csorgatva bámultak.







Bár volt egy erőtlen próbálkozás, de sok sikert egyikünknek sem hozott.


A random szerűen keresztül vágtató fácán sem hozott változást


Ennek a felemás idillnek egy érkező ölyv vetett véget, elzavart mindenkit, és elrepült. Ma is inkább őrizték a húst.

2017. január 19., csütörtök

Húsok őrzője III/ 9

Azt az egyet nem lehet mondani, hogy unalmasan telne a tél. Már csak azért sem mert bizony tél az van. Nem ám az, hogy rovarok repkednek a frontlencse előtt, vagy népes bíbic csapat szeli az eget. Hideg van, fogcsikorgató hideg. Az éjjeli hőmérséklet nem ritkán közelíti meg a mínusz 20 fokot, és nappal sem megy pozitív tartományba a hőmérő higanyszála. Régen volt már ilyen és ki tudja mikor lesz. A korizást elpasszoltam ugyan, de talán már nem is tudok. Réges-rég, az egész telet jégen töltöttem, korival a lábamon, ütővel a kezemben.
Komoly havazást ígért valamelyik levelibéka időjós, valamelyik csatornán. Igaza lett, esett. Nem kevés. Sok. Reggel ugyan komoly olvadásnak indult, viszont esett ennyi, hogy kitartson pár napig. Valahogy megint össze szedtem magam, és elindultam. Hóesésben, kora délután. Nem is emlékeztem, hogy milyen nehéz a bokáig érő hóban gázolni. Nagyon ropogott, minden lépés alatt. A havazás előtt, közel egy napig szakadt az eső, a fagyott földön hamar megállt, és minden lépés után a friss hó latyakká változott, ami már kora délután fagyásnak is indult.
Ahogy bandukoltam a gáton, még nem tudtam, hogy majdnem fölösleges amit csinálok. Nehezen bontakozott ki a délután hátra lévő része, és a következő délután is.
Ahogy az egyre ritkásabb hóesésben kiértem, és beültem, olyan látvány fogadott ami eddig még talán nem. Nem volt ott egy madár sem. Kérdően húztam fel a szemöldököm. Nem tudtam mire vélni. A jég hamar megtörni látszott. Ahogy a havazás alább hagyott, egy madár bújt elő, elázva. Hamar lerázta madáról a vízcseppeket
Erdei szürkebegy. Többször megkóstolta a nyers husit, majd diszkréten tovább állt.




Egerészölyv. Többre nem futotta. Ahogy a friss nyomokat néztem, ma még nem jártak ott, pedig a nap, addigra már lenyugvóban volt.


Fácán. Néha néha, keresztül vágtat a látómezőn.

Hogy miért nem volt kedvük aznap enni?! Erre a választ, aligha fogom megtalálni.
De hogy ne múljon el nyomtalanul a természetbe vetett hitem, így nem sokkal később, másnap, megint próbát tettem. Egy legény volt csupán a gáton. Nem sokkal később jött mint én, csöndben tele zabálta magát, és angolosan távozott.
Egerészölyv










2016. december 27., kedd

Húsok őrzője III/ 5.

Nem nagyon halad a szekér. Gondolom nincs alatta kerék vagy ilyesmi! Meg amúgy is nehezen csúsznak a dolgok lejtőnek felfelé! Nagyjából így érzem most ezt a téli szezont. Van is szerencse meg nincs is. Hogy hol van azt nem tudom, de hogy hol nincs szerencse azt elég keményen érzem. Lehetne ez már a 7. rész is, de az elmúlt alkalmak során alig készültek képek. Lassan már nem merek címet adni a bejegyzéseknek. Vannak nézetek miszerint azért nem potyognak ölyvek az égből, mert valami elszipkázza őket. Van olyan nézet is miszerint nem reggel kell kimenni. Szerintem meg a délután két alkalommal nem jött be, viszont a reggel egy alkalommal nem jött be. Van olyan nézet is, hogy sokat esznek, ez igaz. Zabálnak, csak nem tudom, hogy mikor! Mindegy! Minden egyes alkalommal újra és újra rájövök, hogy mitől kapra ez a bejegyzés-folyam a 'Húsok őrzője' címet. És minden egyes alkalommal meg is válaszolom magamnak: mert azon kívül, hogy csak a szemközti fán ücsörögnek, és nézik a húst, még egy valamit csinálnak, ha valamelyik véletlenül nagyjából 20 méteren belülre megközelíti a kaját, akkor másik kettő azonnal elzavarja.
Csak lazán!

A szürkebegyre is próbálok elméletben nyomást gyakorolni, nem nagyon megy! :-)
Erdei szürkebegy
Takarásban mozog, gyorsan, viszont mindig jelzi ha érkezik. 


Ekkor még tartott a deres hideg.
Egerészölyv - amint elzavarják egymást.

A következő tökéletesen sikertelen alkalom, legalábbis madárfotózás szempontjából. Egy suta, az idei gida ikreivel, egy alkalommal, mindenféle előzmény nélkül elkezdett rohanni. Amint szaglótávolságon belülre értek, anyu megállt, szagot fogott, tétovázott, a zár meg csak kattogott. Bevallom ki voltam éhezve egy kis zakatolásra. Bár a varázs nem tartott sokáig, így a zakatolás sem. Nem volt idő konverterek ide-oda rakosgatására sem. Büdösül örültem mikor ilyen képet láttam a keresőben. Ritkán látok őzeket úgy, hogy nekem is jó legyen, de ez most bejött. A varázs a közeli bodzásban ért véget. 

Európai őz





A több szálon futtatott lehetőségek mit sem érnek. A deres napok elmúltak. Néhány órányi pozitív hőmérséklet tartomány visszaformálta a tájat, nagyjából november közepére. Az etető forgalma mit sem változott. Madarak jönnek mennek.




De mit nekem a kemény betonfal, amibe már többször is belevertem a fejem. Megtettem még egyszer, és szerintem pár nap múlva megteszem megint. Csillagos hajnalra ébredtem. Legalább nincs köd, nincs pára, nincsenek felhők. Talán ez hoz valami változást. Hozott. Nem pont olyasmit amire vártam, de örültem, legalább kicsit.

Egy szajkót nehéz üveg nélkül csak úgy elcsípni, és még nehezebb mindezt 4 méterről megtenni. Még annak ellenére sem engedett 5 kockánál többet, hogy minden be volt állítva, és a lencsét még csak meg sem kellett mozdítani. Magas érzékenységgel elkövetett képek születtek, olyan időben, amikor még nem volt napsütés.
Szajkó


Erdei szürkebegy
Amikor épp nem bujkál, csak sütteti magát a napon!


Az elmradhatatlan.
Kék cinke

2016. december 17., szombat

Húsok őrzője III/ 4

Az előző csak félig sikeres madárrandevú után, indítottam egy egész rövidke körkérdést, hogy ki hogy van?! Azok a fazonok, akiket megkérdeztem, csak annyit mondtak, hogy ők nem erőltetik a korán kelést...ám legyen! Én is így tettem. Reggel kényelmesen fölébredtem, volt reggeli, meg kávé, és még mittudomén, hogy mi! Aztán mikor a szél belefútt a fülembe, elindultam, nagyjából 11 körül, de simán leizzadtam mire fölöltöztem. Hideg van, és a hideget nem szabad lebecsülni. Kiértem, leültem, vártam...vártam...és még tovább vártam. Lehet kicsit türelmetlen voltam, úgy hittem, már legalább több órája ott ülök, de mindösszesen csak fél óra volt, mikor az órámra néztem Ebben a fénytelen, szürke időben, amikor nincsenek árnyékok sem, nem hogy fény, elveszíti az ember az időérzékét. 
Nem is csoda, hiszen túlvilági hangulat uralkodott ezen a napon. Kijózanítóan hideg, kulturált széllel, az éjjeli pára fehér szilánkok formájában mindenhova odafagyott, és ez a sok fagyott víz elnyelt egy csomó hangot. Csönd uralkodott. Alig mozdult valami a hidegben. És ami megmozdult, az igyekezett minél hamarabb elillanni a teljesen fehér tájban. A szürke ég egybeolvadt a fehérbe burkolózó talajjal, és kettő közötti apró kontrasztot a pára halványítottal el! 
..és hogy ne maradjon a bejegyzés képek nélkül:

Szajkó


Egerészölyv

Nem volt tömeges a jelenélt. Hajtották egymást és volt, hogy csak a fákon ültek és őrizték a húst. Színtelen világban született képek, melyek mégis színt hoztak ebbe a délutánba.
















Erdei szürkebegy, csak a dokumentáció miatt.


Sokat kaptam, és nem azért, mert volt alkalmam belefényképezni egy ölyv torkába, hanem azért mert olyan környezetben láthattam ezt a pár madarat amire nem is gondoltam. Nem volt egy pörgős alkalom, de kaphattam volna sokkal kevesebbet is!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...