Rondán eltoltam. Későn jutott el a válasz a receptorokhoz. Az úszólesemet elfúúútta ja széééélll...jól bele a nádasba. A víz viszont elkezdett jelentősen csökkenni, és ugyanazzal a lendülettel melegedni, így a hínár is jól megszaporodott. Alig tudtam kivadászni azt az izét.
A visszaúton egy hagyományos balkanyart követően, a régi iskola jutott eszembe. Amikor még az iszap szagát kihasználva lehetett elbújni a nádasban, egy hevenyészett platón...hová lettek ezek az idők?! Elmúltak!
Másnap délután próbáltam kihozni a hirtelen jött helyzetből a lehető legjobbat. Az meg vagy sikerült, vagy sem! Egy biztos, a mellcsizma miatt felhólyagosodott a vádlim. Az iszap olyan volt mint régen, büdös, és tele iszapcsigával. A szúnyogok kellemesen döngicséltek...mindenhol. Megfigyelés szempontjából izgalmas volt. Madarak...egy kékbegy, egy pettyes vízicsibe. Valahol guvat nyúzta a hangszálait. Nagy kócsag, kis kócsag, nyári lúd. A barkós cinegék büdösül magyaráztak valamit.
A történet java részt gólyatöcsök körül forgott. Mint régen.
...és a kanalas gémek körül, amik az előző napon kóvályogtak a levegőben. Jó volt amikor beesett az ablakon.
Ahogy ilyenkor lenni szokott, egyszerre jöttek, és egyszerre mentek.
Másnap...semmi.
