Marha szerencsés vagyok a folyamatos lemaradással, mert lehetőségem van eldönteni, hogy mennyi mindent akarok besuvasztani egy bejegyzésbe. Vagy az is lehet, hogy csak simán marha vagyok!
A minap olvastam Gódor Miki blogját, amiben egy csomó érdekes dolog van, ami megfogott, leginkább az, hogy majd öregkorunkban milyen jó lesz visszaolvasni ezeket a sorokat, és elgondolkozni, hogy mennyi állatságot követtünk el. Majd széles mozdulattal legyintünk, hogy - ejjj, fiatalság, bolondság!
Már csak azt kellene valahogy megneszelni, hogy ugyan mi lesz majd öregkorunkban, vagy éppen mi az ami nem lesz? Internet? Tudás az olvasáshoz? Vagy öregkor?
Nadehamánittvagyunk! A tavaszi zsongásra visszakanyarodva egy picit. Eső, eső, kihagyott lehetőségek tömkelege - szinte minden fronton. Szirénhangok csábítása, vagy épp szirén-kórusok csontig hatoló, zsibbasztó, idegekkel játszó éneke mellett kell valahogy megtalálni azt a vékony mezsgyét, ahol mindannyian elférünk. Ahol megfér egymás mellett a viseltes, több ezer éves állatias ösztön, a modern, sok mindent nélkülöző jelen, és Gódor Miki által belengetett öregkori visszaemlékezés szentimentalista mivolta.
Vörös vércse
Sosem kedveltem az üveg mögül készített felvételeket, de ha eccer máshogy nem lehet, akkor nem lehet.
Letépett fej, kihúzott bél és belsőségek.
