2020. július 26., vasárnap

Szomszédfecske

Nem indult jól ez az év, fecske szemmel! Az aszályos tavasz miatt nehezen indult a költés, nem csak a szomszédban, de az egész utcában. Nem is néztek a szomszédok rám egyenes szemmel, amikor az udvar kellős közepén elkezdtem egy fecske dagonyázót csinálni. Nem igényelt nagy tervezést a dolog. Egy, nagyjából 2 x 4 méteres teknő az udvar közepén, kibélelve fóliával, feltöltve vízzel, az egyik oldalában felhalmozva egy csomó föld. Valami kommunikáció tuti van a madarak között, mert néhány nap alatt híre ment a dolognak. Az udvaron megjelentek a fecskék, egy csomó füsti, molnár fecskék, rigók, zöldikék, seregélyek, cinkék, verebek, galambok, macskák...a mozgásérzékelővel nem tudtam sok mindent kihozni belőle, de okosabb lettem...jövőre. Mobil teknő, elég hosszú hogy röptében lehessen belőle inni, mondjuk 6 méter, persze nem az udvaron. Valahol máshol. Na mindegy!
Olyan jól sikerült a dagonyázó (Völgyi Sanyinak üzenem, még mindig nem úgy lett, ahogy az interjúban gondoltam...sok évvel ez előtt), hogy a szomszéd fecskék is bele kezdtek a fészek renoválásba. Nagyon örültem neki. Szeretem ezeket a kis madarakat. Azt nem mondom, hogy egyszerű újat mutatni ebben a témában, és be kell vallanom, hogy nekem sem ment. Minden évben van valami elképzelés és ötlet, de minden évben van más is. Az első költésről rendszerint lekések, most sem volt ez másképp. Sokáig tartott mire eljutottam, oda, hogy rászánjam magam. Ez lett belőle, 16:9-ed es képek. álló formátumban, egy jó öreg manuális, fix 50-es lencsével, kizárólag manuális beállításokkal. 
Füsti fecske, a szomszédból
























Egyhangú felvételek. De nehéz eltalálni, hogy a madár éles legyen, az ablak viszont ne...

2020. július 25., szombat

Nyári tingli-tangli

A Puszták megmaradt nomádjainak távozása után következett egy kis téblábolás. Ez a téblábolás hatalmas zivatarokkal volt tarkítva. Az egyik nap még kanalasgémek lábalták a mocsarat, amire valljuk be őszintén fentem is a fogamat, majd két nappal később a közel 110 mm eső, ami a területre esett megemelte a vizet nem kicsit. Amikor sikerült kivergődnöm és megnézni mi történt szomorú látvány fogadott a határban. A közeli, érésben lévő búza és őszi árpa táblákat, mintegy 300 ha-nyi területet semmisített meg a jég. Mezőgazdaságban dolgozok, így nagyjából sejtem, hogy mit érezhetett a gazdája a táblának. A mocsárban nem volt nehéz megtalálni távcsővel az úszólest, mert a nádat is leverte a jég. A madaraknak csak töredéke maradt meg. A fészkek egy részét a hirtelen emelkedő víz magával sodorta.
Próbáltam még lopni pár pixelt a tóvá változott mocsárból, de valljuk be őszintén (ezt is), nem volt értelme. A fényképezőgépet a fejem fölött tartva jutottam be a leshez. A mellcsizmámba befolyt a víz. Azt hiszem ez meg is pecsételte az őszi madárvonulással kapcsolatos terveimet. 
Kis vöcsök, ennyire futotta.






Vass Albert után szabadon:

Bulámbuk

"... Szóval te vagy hát az a híres Bulámbuk – mondotta haragosan az Erdő Angyala –, aki összehemperged az őz füvét, összetaposod a vaddisznó földjét, fákat döntesz a borz lakására, és csupa olyasmit csinálsz, amit nem kellene csinálnod. Azt gondolod, hogy ez így jól van?
– Jól van, hát – felelte ostobán és neveletlenül a csúnya, nagy, fekete, neveletlen szarvasállat, akinek Bulámbuk volt a neve –, nagyon jól van ez így! A tisztás füvén hemperegni jólesik fürdés után, és ha az őznek nem tetszik ez, menjen másfele legelni. Hempergetés után nagyon jólesik táncolni egy keveset a bükkösben, mivel ott jó puha a föld. S ha ez nem tetszik a vaddisznónak, hát menjen, és keressen más bükköst magának. A fákat kidöntögetni is nagyon jó és mulatságos. Minden nagyon jó és mulatságos, amit én teszek. Akinek mindez nem tetszik, az menjen máshova. Én Bulámbuk vagyok, a nagy, fekete szarvasállat, és azt teszem, ami nekem tetszik. Most például labdázni akarok, amint láthatod...."

És tényleg csak úgy labdázott fajtársával. Védte a nőstényt, ami épp tojásokat rakott egy tölgy tövébe.

Nagy szarvasbogár






2020. június 7., vasárnap

Puszták nomádjai - 2020/6

Május 22-én a seregélyek kirepültek. És ezzel a huszáros húzással magukkal vittek mindent. Május 23-án még végig néztem egy odú foglalást.  A kék, ez egyik többször is bement a ládába, majd kijött, Vartyogtak. Az azt követő héten hatalmas szél volt. Felváltva őrizték a ládát. Őrült módon kapaszkodtak a tetejébe. Hol az egyik, hol a másik. Május 28-án, bele kíváncsiskodtam a ládába, és jó nagy meglepetésemre, két tojás volt benne. Volt ám nagy öröm. Június 1-én, még láttam a két madarat, hallottam a kótógásukat. Ám azóta semmi. A ládában a tojások mellett, döglött egerek jelentek meg. Valószínűleg a kuvik éjjel bejárt a ládába, húsraktárt csinált belőle. A nálam jóval okosabbak, akiktől próbáltam tanácsot kérni, nem tudtak adni. Többen is jelezték, hogy ilyennel még nem találkoztak. Meg kell mondanom, nem is olyan nagy öröm. 
Pár éve még kíváncsi lettem volna egy kuvik költésre. Lehetőségem lett rá. Egyáltalán nem örültem neki. A kuvik számlájára írom a szalakóta költés meghiúsulását. A szalakóta kifejezetten nappali madár. A kuvik viszont nem kifejezetten éjjeli madár. Hasonló táplálkozási szokás, hasonló költési idő. Egy területen ez egyáltalán nem szerencsés. A kuvik, mivel itt volt tavasszal, hamarabb kezdte a ciklusát, így ő lett a nyerő. Az viszont mindenképp érdekes, hogy a madár-hármas kő-papír-olló játékában egy bizonyos ponton nem lehetett eldönteni, hogy ki fog győzni.
A vércse megverte a kuvikot, a kuvik legyűrte a szalakótát, a szalakóta viszont lenyomta a vércsét. Ez nekem körbeverésnek, döntetlennek tűnik. De mivel a kékek érkeztek a legkésőbb, így ők lettek az abszolút vesztesek. 

Hogy a csúcspont eszmei értéke mennyi lehetett?! Nem tudom! 2+5 kuvik, 2+5 vörös vércse, 2 szalakóta. Ezen kívül 1 pár seregély és a fészekalj, 1 pár parlagi galamb, 1 pár füsti fecske. 
Azóta ugyan voltam kint párszor. A kuvikok szerencsére elkezdtek kiszivárogni a ládából, mára már csak egy maradt bent. A vércsék lassan kirepülnek. A puszták nomádjai újabb nemzedékkel bővülve élvezik a repülés adta szabadságot.
Vörös vércse. A tojó hűségesen hozza a táplálékot. A hímet ritkán látom. Egyszer ugyan megjelent egy szöcskével, amin csak kicsit csodálkoztam. Biztos mellé nyúlt a gyepen. Végül is csak egy szeme van.
















Őz, az ikreivel. Igen, én is látom, hogy három van, de ebből csak kettő az övé. Az egyiket elzavarta. 



Az egyik békésen szundikáló kuvik fióka. 





2020. május 28., csütörtök

Puszták nomádjai - 2020/5

Pár bejegyzéssel ez előtt volt valahol egy szalakóta, ami vitatkozott valamivel, és az elmúlt bejegyzésben esett pár szó az anyai ösztönökről. Akárhogy is nézem ezek valahogy összefüggnek. 
A nélkülözhetetlen werk fotókat most mindenki kénytelen lesz nélkülözni. Pedig készültek. 
Amikor 7 után előkerült a két szalakóta, nekiugrott a ládának. Ám a láda nem volt üres. Pedig örültem volna ha az. Régóta nézegettem a ládát, hogy nem kell senkinek, de azt nem gondoltam volna, hogy egy jól megtermett kuvik család foglalta el. A fiókák meg ráadásul már ki is keltek. Vannak vagy öten. Plusz a két szülő. 
Okozott egy kevés fejtörést ez mindenkinek. Remélem a szalakótáknak lesz annyi lélekjelenlétük, hogy valahogy megbékélnek a dologgal, illetve remélem, hogy a kuvikéknak is lesz annyi lélekjelenlétük, hogy nem mennek egymás agyára. 
Azt nem mondom, hogy felhőtlen volt az öröm részemről. Elég sok mindenre gondoltam, de erre biztosan nem. 
Amikor a vércsék elfoglalták a ládájukat, már vívtak harcot a baglyokkal, mert a ládában most is van még a köpetből pár darab. A tavaly kirakott hengeres kuvikodú alatt tavasszal kiborult a téglafal, pedig ősszel már volt benne bagoly. A ládát hazavittem, megjavítottam, és nem hittem volna hogy vissza kellene vinnem a leomlott fal mellé. Pedig azt kellett volna tenni. 

Ahogy a hajnali sikertelen akciók átváltoztak délutáni próbálkozásokba, úgy bennem is felcsillant a remény hogy talán lesz egy csapnivaló felvételem egy kuvikról. Az éjszakai fotózásra nem vagyok berendezkedve. Nappal viszont nem mozog a madár. De izgalmas. Ha viszont mozog a madár, akkor a vércse nem csinál semmit. A szalakóták viszont kumma messziről figyelnek mindenkit. 
Egy picit zavaros lett az állóvíz. 
Senki ne értsen félre, nem panaszkodok...és nem is dicsekszek. Válaszokat keresek. Vagy próbálok találni. 

Borult délután ígérkezett. Nem úgy lett. Felhőket sodort a szél. Egyiket a másik után. 
A bambulás közepette valahogy beesett az ajtón két perc kuvik! A hím valahonnan megjelent, de nem húzott be a ládába. Nyilván az lehet, hogy nincs rá felhatalmazása a tojótól. 









Ahogy a tojó megjelent, és átvette az instant, feje veszített egeret, úgy én is lebuktam. A váz ugyan csöndes üzemmódban volt. Az éjjeli vadásznak viszont jó a hallása. Gondolom, nem esett nehezére kiszúrni a frontlencsét.





Vércsééknél is változott a családnevelés. A hím már bemegy a ládába, és a nyílásból vadászik. Ha viszont fog valamit, azt a tojónak adja. Menő a feje vesztett egér.


Nem túl szerencsések a délutáni próbálkozások, több szempontból sem, viszont akkor  van rá több időm! Talán legközelebb! Talán felhős időben...

2020. május 24., vasárnap

Puszták nomádjai - 2020/4

Nehezen gyűlnek a lehetőségek, és még nehezebben a lehetőségek. Mindig van jó csomó dolog ami képes eltéríteni az embert, de erről itt nem nyitnék nyílt vitát. 
Az elmúlt bejegyzést után csillapodni látszott a roham. A szomszédok valahogy megbékéltek egymással. Úgy tűnik, hogy az anyai ösztönök és az anyai ösztönök elég erősek egymás ellen, még akkor is ha a szóban forgó anyák nem ugyanahhoz a fajhoz tartoznak. És bizony ez akár még gondot is okozhat a későbbiekben
Hogy nem mérgesedjen el az amúgy is éppen egyensúlyban lévő, fura állapot, hirtelen ültettem egy oszlopot, és legalább olyan gyorsan raktam rá egy ládát. 
Az éjjeli vadászok nagyot nőttek, azt nem tudom megmondani, hogy milyen gyorsan, mert ilyet még nem láttam.
A nomádok érája, úgy tűnik nem csak időben hanem térben is bővülni látszik.

Vörös vércse. Egy másik tojó jött kíváncsiskodni. Gondolom a lakhatási támogatás miatt.


Seregély. Érdekes, hogy a fiókanevelés alatt is hurcolászik fészekanyagot. Vagy bármit csinálhat, amit egyáltalán nem tudok. Egy kedves ismerősöm mondta egyszer, hogy marha jól néznek ki ezek a madarak, amint ezekkel a hosszú fűszálakkal bajlódnak! Igaza volt.












Európai sün. A táguló éra jegyében... Egy kicsi mentőakció is szorult a dologba.


A következő alkalom már a délután jegyében telt. Nem sok sikerrel.



Seregély. Bigyóval a csőrében. Nem rossz dolog, hogy az unalmas perceket legalább ez a seregély színesíti meg!



Szintén a táguló éra jegyében...hazafelé menet. Fából készült karón ücsörgött ez a szerkő. El sem repült. Gyakorlatilag mellette álltam meg. Az sem zavarta, hogy 3 méterről mellette nyitottam ki az ajtót, és pakoltam ki a cuccomat. Nem is értem miért csinálta. Kellenek ilyen képek is.

Fattyúszerkő




Lassan kellene néhány következtetés is levonni! Talán legközelebb sikerülni is fog!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...