2021. január 18., hétfő

2020-as tél...egy sima hétvége

Péntek 
Hideget jósolt a meteo. Valljuk be igaza lett. Nem is késlekedett...az egyik ismerősöm. Fogta magát, kiment, még pénteken...várt...és még várt...erre mit csinált?! Na mit? Soha nem találtam volna ki! Fényképezett egy nádi farkast! Persze egy tök másik megyében. 

Szombat
Ilyen hátránnyal indultam neki a hétvégének. De az már biztos, hogy bírni kell a sikertelenséget és a hideget is. Azt nem mondom, hogy az erdőben lévő víz annyira megfagyott, hogy elbírta a súlyomat, de a délutáni nulla foka alatti hőmérséklet, és a pár centi hó nem múlt el nyomtalanul. 
A szombat napsütéssel indult. A délelőtt csavargással telt, és egy kis szójátékkal. Az ebéd szűkös volt. Amúgy is felér egy kínzással tele hassal ülni a földön. Bevallom nem bíztam nagy sikerben. Napsütés, a hóval alig borított területen sok jóval nem kecsegtetett. Mindegy, valami csak lesz.

Egerészölyv. Napsütésben. A lapos napsütésben. Volt, hogy nem is nyúltam a géphez. Nehéz ilyenkor balanszírozni. Világos? Sötét? Árnyákos? Súrlófény? Vagy...? Mind egyben. 
 










Egy kedves ismerősöm mesélt arról, hogy pár évvel ez előtt Horvátország volt a darvak téli áttelelő helye, és az időjárás miatt ez egyre északabbra tolódik. Hogy ez most véletlen, vagy van ebben valami tök tudományos, azt nem tudom, de a daru krúgatást mindig élvezettel hallgatom. És imádom hogy a hátamon a szőrszálak táncot járnak a krúgatás dallamára! 


Épp komoly beszélgetésben voltam egy másik hasonszőrű ismerősömmel, aki egy másik határban, egy másik lesben didergett, amikor egy madár landolt  les tetején, utána pedig előtte. Akkor derült csak ki amikor leugrott a les elé. 
Fácán. Szerintem focizott a les tetején.


A dolog akkor kezdett izgalmas lenni, amikor a nap elkezdett alábukni a horizonton. A jóval a lélekhatáron túl mozgó őzek valahogy közelebb húzódtak...valamihez. Ezt sosem fogom megtudni, hogy mihez, viszont bitang jó orruk van. Egy zárt lesben ülök. legalábbis azt hiszem, de nem. Ezek kiszúrják. Ennek ellenére ha nem mozog semmi, a redőnyzáron kívül, közel tudnak jönni. A lemenő nap, surló fényében fürödve.
 Európai őz.







Egerészölyv. Csak hogy ne múljon el a nap vége, e madár nélkül. 




       
Vasárnap
Reggel felkeltem, jó korán, mert a szombat este sokáig tartott, és kinéztem az ablakon. Esett a hó! Nem tudtam hirtelen hogy mit mondjak. Szerettem, nem szerettem. De elhatároztam, hogy ebéd után megyek. Csak az volt a kérdés, hogy mikor lesz az ebéd után?! Előkerítettem a gumival borított, bélelt bakancsomat. Kinéztem egy olyan csapást az erdőben, ahol nincs víz, és uccu neki. Borult idő. A havazás elállt. Viszont a közeli erdőt elkezdte a tulaj rendbe szedni. Felgallyalja. Mennyire király...mármint, hogy van egy erdője. Igaz hogy telepített, de legalább erdő. 
A természetet fotózod. Sosem tudod mibe akadsz bele. Sosem tudod mivel találkozol. Néhány napja észre vettem , hogy van az egerészölyvek hevenyészett csapatában van egy sánta madár. Borítékolni tudtam volna, hogy ez a madár lesz az első amelyik megérkezik. Ha egy sánta madár túléli, már megérte. 



Csodálkoztam, amikor a szarkák megérkeztek. Lehet a megunták a pofámat, és eddig nem mutatkoztak. 




Egerészölyvek a ritkás hóesésben. Laza egymásnak feszülések, ellentétek, rangsorok újra és újra értékelése. Könnyed háborúzás a túlélésért. 




...és van úgy hogy közel jönnek.







Talán ez volt a nap csúcsa. Az a három kép, ami a nap végén készült erről a barkás őzről, amikor a fókusz már alig fogott, amikor a hó esett, amikor épp belenézett  a kamerába, és mindketten éreztük, hogy a másik ott van és lát. 
Európai őz.


Nem lett más! Ennyi! 

2021. január 13., szerda

2020-as tél...közeleg

Gondoltam - én balga lélek -, hogy kimegyek a szombat délutáni lapos napsütésbe, egy kicsit fényképezgetni. Viszek egy kevés, napraforgót is magammal, ha már arra járok, talán megint lesz valami, egy karvaly, vagy fenyőpinty. Jó lenne egy fenyőpinty. Tavalyi szezonban rengeteg volt, idén semmi.    Még leparkolni sem volt lehetőségem, mert nem fértem be a bejáróra az ott várakozó pótkocsitól. Az erdő könyékig lubickolt a vadászokban. Nem kellett sokat gondolkozni - a vadászok a vadak erdészei - megfordultam és elinaltam. Vigaszágon körbe csatangoltam egy halastavat. Vagy inkább másfelet. Az egyik tó az üres volt, és a másik is. 

A nádszegélyben gurgulázó barkóscinegék mellett nem akartam szó nélkül elmenni. Szeretem ezeket a kis madarakat.  Élénk, kíváncsi tekintet. Barátságosak. Ketten voltak a nagy nádrengetegben. Csoda, hogy egymásba botlottunk. 

Barkóscinege








Valamikor még megpróbálom ezeket a kicsi vicces Elvis hasonmásokat becserkészni. 

Ahogy szokott lenni, eljött a másnap is. A fél országot hóeséssel, a másik felét pedig semmivel nem riogatták. Vasárnap délutánra ugyan ígért a meteo egy kicsi havat, és be kell vallani hittem benne. Az ember azt hinné, hogy milyen jó hogy vannak fagyok, mert legalább az erőben, nagyjából bokáig, lábszár középig érő víz megfagy. Hát...nem fagy meg. Viszont van ezen kívül egy csomó rossz oldala is. Minden egyes lépésnél beszakad. A csizma - ami két embernek jó ezen a világon összesen, az egyik aki feltalálta, a másik pedig aki eladja -, az már az oda vezető úton teljesen ráhűlt a lábaimra. Utána már az a pár óra egy helyben kuporgás mit sem változtatott a dolgon. De hogy ne csak a csizmáról és a hideg vízről szóljon a mese, volt még egy csomó helyen - ahol víz már nem volt -, sár. Na az sem volt melegebb. De azt is meg kell állapítani, hogy ebéd után, egy kínzással felér, hogy tele hassal kell ücsörögni, föld közeli pozícióban. Ebéd után, ebéd előtt. Viszonylagos dolog. Nekem ebéd után. Nekik, ahogy néztem, inkább előtte. 

A kamerába bambulás közepette, kellett rájönnöm, hogy minden nagyon közel van. Újra rá kellett jönnöm, hogy ezek a madarak nagyok. A szárnyuk meg pláne nagy. Így született egy csomó félig-kép!

"No de a sikertelenséget a madárfotósnak tűrnie kell..." (V.S.)

Egerészölyvek viszont jöttek, néha öten is kínozták egymást. Voltak harcok, viták, unalmas zabálás és lettek képek is. Az öregek a rangsorba előbb állók hosszan ettek sokat, a fiatalabbak és gyengébbek ugyanezt a mennyiséget próbálták fele idő alatt lenyomni a begyükbe. Egyik másiknak sikerült is, ahogy néztem. 














Ekkora madarat, 400 mm-es fókusszal, 20-22 méterről kell megfogni. A habitusfotó még belefér a      50 %-os vágásba, viszont az érdekesebb mozgás-felvételek nem lesznek hiányosak. 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...