Kártyán ragadt évszak: tél

 Le vagyok maradva...vagy két évszakkal....francot...hárommal is talán. Most épp június eleje van. Az első kártyán ragadt évszak így kezdődött: 2025 tél. Egy fél év eltelt már. Természetesen lerobbant immunrendszerrel, állandó megfázásokkal, zsibbadni vágyó tagokkal...soha jobbat. Nem gondoltam nagy dolgokat, a téli madáretetés, ölyvek, hollók, szarkák, varjak...hagytam is a francba. Örültem egy kicsi bambulásnak a konyhaasztalnál, könyömön támaszkodva, lestem ki bárgyú és kellő képpen karikás szemkkel a kisbuksimból. Néha ugyan fellobbani látszott bennem valaminek a lángja, ami régen talán hasonlított a fotózás keltette lobogásra, de annak csupán múlandó árnyéka vetült a decemberi délelőttökre (és cimbalomverőket gyártottam, de ezt későbbre hagyom).

Év elején belecsaptam egy vad évadba. Nagyon veszélyes víz. Menni utána, dokumentálni, dátummal...és még díjazás is van. Az a legveszélyesebb része. Egy kézfogás, az eredményhirdetés után. Azért tartom veszélyesnek, mert annak ellenére, hogy nem lehet tudni, hogy mi lesz az eredmény, a kézfogás sem mindegy. Én fogok kezet a győztessel, vagy a győztes fog kezet velem! Erre kössetek görcsöt. Igazam van, Sanyi?

Szerencsére nem szoktam sokat gondolkozni vagy agyalni. Sima egyszerű, nem agyonbonyolított felvételek.

1. etap.: 

Fakúúúúsz

Egy őz az erdőben. A les körül bóklászva.

Nagy fakopp.

Szajkó...csodakék szemmel.

2. etap:

Próbálkoztam hódokkal, és kameracsadával. De a hódok rafkósabbak voltak, mindezt úgy, hogy elvittek legalább egy pótkocsinyi fát. 

Csak egy lapátkezet fogtam. 

A kameracsapdáról el is felejtkeztem. Hát mégis lett egy ölyv.

Fogtam vele vaksimadarat...kéccerisss! 

....és hát a hóesés! Ugyan ki látta volna a tévében vagy a neten hogy milyen szép, mutatós, változatos édes pihek hullanak az égből...és hogy ha madártollra teszed, akkor nem olvad el...francot nem. 

A mikroszkópot egy órával a fotózás előtt kivittem, hogy le tudjon hülni, a vázzal együtt. csak az akksit szorongattam a zsebemben. 

Ennek ellenére nem pehely hullott az égről, hanem tűszilánkok. A Nagy Hópehely könyvbe belerajzolt csodapihék csak nagyon ritkán hullottak. A tűszilánkok viszont zuhogtak, összekapaszkodva, pörögve zuhantak mint valami részegtánc! 

Amúgy szépek...és a mínuszsok fok ellenére nagyon gyorsan olvadtak. 

Mikroszkóppal nem úgy megy a fotorgáfia mint egyébként, sokkal izgisebb.

3. etap:

A havazás. Asse tuggyátok mikor esett, miiiii?! Hát én sem. Pláne nem ennyi. A hó mindent elnyel. Tökcsönd. Tökszíntelen. Csak séta. Csak hórugdosás, csupa céltalanság. 

...és a vérnyúl mögött...

Zabálni való tollgombócok a viziakácon. Őszapó.

Barkós cinege...a csajszi.

Az amúgy üres etető alóemeletének lakója. Piciegér. A barátjának nem volt mázlija, mert bagolyköpetként végezte. 

Ződküllő

Fenyőpintyek...lány és fiú.

Volt még pár sebezhető alkalom. Egy sérült szemű ölyv a les tetején zabálta az ingeny betevőt. Egészségére. Kapott még pár napnyi esélyt a nagy hidegben, de néhány nap után már nem jött...gondolom a hideg elejtette. 

4. etap: tél lezárva. 

Helyet nekik!