A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kékes rétihéja. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kékes rétihéja. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. március 28., hétfő

Az elmúlt hetek margójára

 Ahogy az aszályos tél lassan átkúszott aszályos tavaszba, én is lassan magam mögött hagytam a téli lest. Be kell vallani, hogy elegem lett belőle. Lelombozó látvány a talpig leégett semmilyen színű fű, ami nagyjából október óta nem változott és nem változtatott semmin. A madarak jöttek, mentek. Azt is be kell vallani, hogy voltak izgalmas pillanatok. Például, most sem láttam rókát. Ami szörnyű, hogy a nyomát sem. De nem láttam sakált sem, nem úgy mint Sa, a másik oldalán a világnak. De láttam, gatyásölyvet, karvalyokat, szajkókat, rigókat, egerészölyveket, a marha messzi távolban kékes rétihéját, libákat hajkurászó sasokat...jó volt. 

Aztán azok kaptam magam, hogy újra daru krúgatástól hangos a kék ég. Ezek most vagy visszafelé jönnek, vagy odafelé, vagy csak simán kóvályognak, vagy nem tudom. Szeretem a darut. 

Valahogy becsúsztak a képbe az első seregélyek, fenyőrigókkal múlatták az időt. Egy cigánycsuk, egy sordély, pár bíbic. A leengedett halastavak alján gémek álldogáltak az üres vízben. A liba csapatok jobb dolguk nem lévén, nagyokat hasítottak ki az éppen megerősödő őszi vetésekből. Nem jól néznek ki ezek a vetések. Kicsik, nem bokrosodtak sem ősszel sem tavasszal. Eső nulla...emberek dagasszatok kenyeret a konyhában...az lesz a jó. 

Seregély


Vörös vércse




Barna rétihéja helyett...mert a moderátor kisegített...kékes rétihéja tojó!


A tavaszi élőhelyek renovációja rohamléptekben folyik. Minden napra jut valami. A próbálkozások is benne vannak a mindennapokban. 

Őz


Vörös vércse

Telihold! 

Kanalas réce



Böjtiréce

Bütykös hattyú. 

Kanalas réce

Nyílfarkú réce

Böjti réce





Csörgő réce


Böjti réce...megint. Bár lehet ugyanaz.


Csörgőréce...

...meg a tojó

Kis vöcsök...a trillagép

Ennyi...és netovább! 

2015. február 4., szerda

A húsok őrzője 5

1. alkalom: Az ész megöli a játékot!

A szokásos fél 11-es beáramlásra vártam, már közel 4 órája. Átfázva, zsibbadt lábujjalakkal. Az északi szél addigra menetet szült az arcomba. Húúú, de örültem, élveztem az ücsörgést a hideg félhomályban. 
...és eljött a fél 11 is, a beáramlás is elkezdődött, szépen rendben ment volna minden ha minden a szokásos módon folytatódik. De nem. Tollas barátok, kergetőztek, hajkurászták egymást, telefonáltak egymásnak, egyik fáról a másikra. Hol a les mögött ücsörögtek, hol mellette, hol előtte, hol a tetején, lőtávolon kívül. Játszottak.

Egerészölyv - Buteo buteo




2. alkalom: Kék

Nem lehetek olyan őrült, hogy úgy fogalmazzak, hogy még magamat se sértsem meg, hogy újra megpróbálom! Halomra földet?! De lehetek, igen lehet halomra földet dobálni, egy gödörből, hogy az még nagyobb legyen...és lett!
Süt a nap, és kék az ég. A szél csendesen fújdogál...és nem történik semmi! Libák vonulnak számomra teljesen érhetetlen módon jobbról balra, és fordítva, és egyszerre. 
Na megint helyben vagyok, fél 11! Aztán 11, fél 12, semmi, dél, még mindig semmi. Apám, akkora gödröt ástam, hogy már ki sem látok belőle.
Végig pásztáztam a látóhatárt a masinával, a keresőbe bámulva akartam felfedezni, valamit, akármit. 
A nádas mögül emelkedik valami, madár, jóóóóóóóó, kék! Kék?! Igen, kékes rétihéja is előfordul itt, láttam már többször is. Most is, mázlim volt. 

Kékes rétihéja - Circus cyaneus













...és mire elég közel vitorlázott, addigra már ki is úszott a keresőből. Örültem.

Hogy ez vagy valami más lehetett az oka, nem tudom de egyszer csak eljött a beáramlás ideje. Gyűlni kezdett egy madár, egyedül. Egyikőnk sem volt nyugodt. Fáról fára repült, idegesítően.
Egerészölyv - Buteo buteo


Láthatóan rémült volt, borzongott, én is. Türelmetlen volt, én is! Megunta, én is! Erre elindult, és elvitte a húst, a les mellett húzott el, jó közel volt. A fókusz nyüszített, akármilyen gyors is legyen egy gép ezt nem tudta balanszírozni,  20 méterről, a távolság folyamatosan csökkent a végére. Elsuhant. A fénnyel időközben üveget lehetett volna vágni.




















A nap végére még beugrott  Félnyolc, kicsit késve, de hogy az érzés megmaradjon eltrillázott egy ölyv taktus és elsuhant.
Szajkó - Garrulus glandarius














Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...