2020-as tél...egy sima hétvége

Péntek 

Hideget jósolt a meteo. Valljuk be, igaza lett. Nem is késlekedett...az egyik ismerősöm. Fogta magát, kiment, még pénteken...várt...és még várt...erre mit csinált?! Na mit? Soha nem találtam volna ki! Fényképezett egy nádi farkast! Persze egy tök másik megyében. 

Szombat

Ilyen hátránnyal indultam neki a hétvégének. De az már biztos, hogy bírni kell a sikertelenséget és a hideget is. Azt nem mondom, hogy az erdőben lévő víz annyira megfagyott, hogy elbírta a súlyomat, de a délutáni nulla foka alatti hőmérséklet, és a pár centi hó nem múlt el nyomtalanul. 

A szombat napsütéssel indult. A délelőtt csavargással telt, és egy kis szójátékkal. Az ebéd szűkös volt. Amúgy is felér egy kínzással tele hassal ülni a földön. Bevallom nem bíztam nagy sikerben. Napsütés, a hóval alig borított területen sok jóval nem kecsegtetett. Mindegy, valami csak lesz.

Egerészölyv. Napsütésben. A lapos napsütésben. Volt, hogy nem is nyúltam a géphez. Nehéz ilyenkor balanszírozni. Világos? Sötét? Árnyákos? Súrlófény? Vagy...? Mind egyben. 

 

Egy kedves ismerősöm mesélt arról, hogy pár évvel ez előtt Horvátország volt a darvak téli áttelelő helye, és az időjárás miatt ez egyre északabbra tolódik. Hogy ez most véletlen, vagy van ebben valami tök tudományos, azt nem tudom, de a daru krúgatást mindig élvezettel hallgatom. És imádom hogy a hátamon a szőrszálak táncot járnak a krúgatás dallamára! 

Épp komoly beszélgetésben voltam egy másik hasonszőrű ismerősömmel, aki egy másik határban, egy másik lesben didergett, amikor egy madár landolt  les tetején, utána pedig előtte. Akkor derült csak ki amikor leugrott a les elé. 

Fácán. Szerintem focizott a les tetején.

A dolog akkor kezdett izgalmas lenni, amikor a nap elkezdett alábukni a horizonton. A jóval a lélekhatáron túl mozgó őzek valahogy közelebb húzódtak...valamihez. Ezt sosem fogom megtudni, hogy mihez, viszont bitang jó orruk van. Egy zárt lesben ülök. legalábbis azt hiszem, de nem. Ezek kiszúrják. Ennek ellenére ha nem mozog semmi, a redőnyzáron kívül, közel tudnak jönni. A lemenő nap, surló fényében fürödve.

 Európai őz.

Egerészölyv. Csak hogy ne múljon el a nap vége, e madár nélkül. 

       

Vasárnap

Reggel felkeltem, jó korán, mert a szombat este sokáig tartott, és kinéztem az ablakon. Esett a hó! Nem tudtam hirtelen hogy mit mondjak. Szerettem, nem szerettem. De elhatároztam, hogy ebéd után megyek. Csak az volt a kérdés, hogy mikor lesz az ebéd után?! Előkerítettem a gumival borított, bélelt bakancsomat. Kinéztem egy olyan csapást az erdőben, ahol nincs víz, és uccu neki. Borult idő. A havazás elállt. Viszont a közeli erdőt elkezdte a tulaj rendbe szedni. Felgallyalja. Mennyire király...mármint, hogy van egy erdője. Igaz hogy telepített, de legalább erdő. 

A természetet fotózod. Sosem tudod mibe akadsz bele. Sosem tudod mivel találkozol. Néhány napja észre vettem , hogy van az egerészölyvek hevenyészett csapatában van egy sánta madár. Borítékolni tudtam volna, hogy ez a madár lesz az első amelyik megérkezik. Ha egy sánta madár túléli, már megérte. 

Csodálkoztam, amikor a szarkák megérkeztek. Lehet a megunták a pofámat, és eddig nem mutatkoztak. 

Egerészölyvek a ritkás hóesésben. Laza egymásnak feszülések, ellentétek, rangsorok újra és újra értékelése. Könnyed háborúzás a túlélésért. 

...és van úgy hogy közel jönnek.

Talán ez volt a nap csúcsa. Az a három kép, ami a nap végén készült erről a barkás őzről, amikor a fókusz már alig fogott, amikor a hó esett, amikor épp belenézett  a kamerába, és mindketten éreztük, hogy a másik ott van és lát. 

Európai őz.

Nem lett más! Ennyi!