Sok mindenről szólhatott volna az elmúlt több mint másfél hónap, viszont csak ennyit tudtam belesűríteni. Természetesen, mint nagyon sok ember, én is a könnyebb támadási felület irányába próbáltam elmozdulni. Ennek egyszerű és igen prózai oka van…azakurvamunka! Pihenni jártam a lesekhez, bóbiskolni, aludni ülve egy hokedlinál kisebb széken, néha felriadni...Vagy egy közel 50 fokos lesbe izzadni, egy amúgy sem egyszerű nap után.
Néha csak a sziganlizáció kedvéért mentem ki. Csak belekukkantottam a távcsőbe és már slisszoltam is tovább, mint egy ravasz róka, amint az éjjeli portyából épp haza felé menet találkozik egy autó lámpafényével az úton.
A lest, ami legalább annyira kicsi, mint amennyire kényelmetlen, átminősítettem társaslessé. Nem csak én használom ám. Illetve használtam. Egy bálamadzagra specializálódott veréb család. Imádtuk egymást. Ezek kupit csináltak, én takarítottam. Pont, mint egy társasházban.
Nem csak a veréb, vagy mint eddig kiderült, banka mutogatta magát hevenyészve, de seregély is próbálkozott újabb és újabb módszerekkel hogy megszerezze magának, a költő helyet. Fantasztikus volt hallgatni a nótát, amit fújt. Volt abban egerészölyv, kakukk, sárgarigó, szajkó, autó riasztó. Ha jól megnézitek a felsorolást ez azt jelenti, hogy ez a seregély bizony, egy sokat látott polihisztor...egy szívtipró. Menő a virág!
…ráugrottam a mezei poszátára. Pici madár, szürke tónus, szép szemek, gyors mozgás, harcias területvédelem…ez csak jó lehet. És az is lett. Sokkal több képet nem is tudtam készíteni...ilyenkor, el kell ismerni, jól jött az R5 processzorába vetett mérnöki hit.
…és innentől kezdve, kis közelítéssel csak banka maradt. Egyszerűnek tűnő madár. De a tavalyi mészárlás után valahogy ki voltam éhezve ezekre a pillanatokra.
Időközben a vércse fiókák kirepültek, amiről természetesen megint lemaradtam, pont úgy mint az elmúlt években minden alkalommal. Ilyenkor mindenhová ülnek...Jelen esetben egy nem hozzá tartozó költőláda tetejére.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése