Engem nem érdekel! Nem foglalkozok ragadozókkal! Ennek több oka is van/ volt! A terület komoly táplálékbőségben szenved a közeli halastó miatt. A lest amit használtam elvittem máshová. A hús beszerzése komoly akadályokba ütközött. Az elmúlt évben, ugyan szerencsével jártam ölyvek terén, de sok volt az üresjárat. Ugyan sikerült felvételeket készítenem szajkóról, gémről, barna rétihéjáról, de akkor sem érdekel. Ja a rókáról nem is beszélve!
Gondoltam én balga. De mint ilyenkor lenni szokott, egy, illetve kettő kedves barátom egész egyszerűen letaszított a Tajgetoszról, persze pozitív értelemben, és én ennek rendje és módja szerint elindultam lefelé a lejtőn.
De hogy időben ne szaladjunk előre, szépen sorban. A les amit használtam összecsomagoltam, elvittem haza, kicsit megbútorasztaloskodtam, és elvittem be egy erdőbe, a jobb szerencse reményében. Talán lesz ott kis harkály, karvaly, megmittudomén, hogy mi még! Hogy ne teljenek üresen a szeptember végi október eleji napok, csináltam egy hevenyészett itatót is. Ne értsen félre senki, nem fürdőzős jelenetekre hajtok, hiszen ahhoz az itató kicsi, de mint madárcsalogató még szóba jöhet. Az etetővel viszont jól melléfogtam, ugyanis nem funkcionált önetetőként, így a másik erdőben lévő, másik etetőmet, is elvittem haza, kicsit feltuningoltam, és kicseréltem.
Ezzel párhuzamosan, ahogy sebesen zuhantam a Tajgetoszról, újabb potencionális ölyvlelőhelyek után néztem. Találtam is egy nagyon remek helyet. Az ősgyep, teljesen jól karbantartott, észak, észak-nyugat felé néz. Délről és észak felől fasor foglalja keretbe. Kényelmesen megközelíthető. Már láttam is magam előtt, hogy a lest a fasorba beleépítem, mintha szerves részét képezné, akár még egy fekvő lesbe is belemennék az alacsony perspektíva miatt. Teljesen jó! Már csak azzal a 50-70 birkával kellene valamit kezdeni, amit napjában kétszer végig hajtanak a területen, legelés céljából, még szakadó esőben is! Megbuktam!
A Tajgetoszra visszamászni már nem tudok, az elképzelés megszületett, már csak egy lehetőség maradt. Vissza az elejére, oda, ahol a szerencse kicsit kevés, a táplálék sok, a madarak vagy lusták, vagy jóllakottak.
Öcsém, a nádtippan mindent elborított, nem sűrű, de jó magas. Mivel a lest már nem tudom onnan elhozni ahol épp van, mert egyrészt nem bírná ki, másrészt egyben nem bírom el, így maradt az ácsolás.
Nem összkomfortos, kényelmetlen, hideg. De áll, legalábbis egyenlőre. Egy délelőtt alatt leborotváltam a fölösleges növényeket, aminek a nagy részét rátettem a lesre.
A csalikaját, egy róka megint elkezdte lenyúlni. Na kezdődik, megint. Tervek kovácsolása, egy fiók, egy kevés kerítésdrót, egy szegélykő. Ezt vidd el kis barát! Nekem is elég volt becipelni, a farönkökkel együtt, nem hogy neked!
Ekkor még még mindig zuhantam lefelé a hegyről. Egyszer csak a csalihús már nem fogyott olyan gyorsan, csőrnyomokat véltem felfedezni a kerítésen kilógó húsokon, örültem. A rókát időközben kikapcsolták a társasjátékból, de cserébe lett helyette két vidra. időnként lehet hallani a csipogásukat a közeli nádasból.
Hogy ne menjen az idő fölöslegesen, az egész hóbelebancot megspékeltem egy pár cinkegolyóval, ha már van, és nekem egy cinke se mondja, hogy sajnálom tőlük.
Megyek ki valamelyik délután, erre mit látok, nem elég a kaja amit kivittem, valamelyik madár hozott magával. tollak mindenfelé. A gépezet lassan, olaj nélkül, csomó homokszemmel a fogaskerekek között lassú forgással beindult. Csikorogva, zörögve, nyikorogva.
Ne tudom zuhanásom mikor ér véget. A Tajgetosz csúcsa már sűrű párába vész, az orom aminek a szélén még nem olyan rég ácsorogtam már nem látszik, a talaj közelít, tempósan, de még abból sem lehet látni semmit!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése