2017. szeptember 7., csütörtök

Egy mocsár bűvöletében - VII.

08/26

A fájdalmasan, és gyorsan véget érő csúcspont után, sok minden megváltozott.
Érezni lehetett amint a láthatatlan kéz belenyúl a dolgok egyébként sem hétköznapi folyásába. A Fehér kesztyű megfogja a metronómot, és az ellensúlyt felhúzza egészen az inga tetejére. Hallom a fejemben amint a ritmus megváltozik. Lassú táncba kezdett a mocsár is. Hallom a zenét, dobolom a ritmust, tudom mi lesz a vége, hiszen már hallottam párszor. A mocsár óvatos duhaj módjára, kényelmesen táncol. Egyik megfontolt tánclépést, követ egy másik. A metronóm eddig gyorsan ütötte a ritmust, ám az inga lassult, jócskán. Nem lehet mit tenni. Táncolni kell tovább, ugyan megfontoltabban lassabban, mint eddig. Hiszen a lassúzásnak is megvan a maga varázsa. Emlékszem még amikor diszkógömbök forogtak a plafonon. Szórták a csillogást, színes játékukkal a hétvégék éjjeli csúcspontját jelentették. Rég volt már.
Ahogy a metronóm ütötte a taktust, úgy járt az én lábam is a ritmusra. 
A mocsárban jelen lévő madarak mennyisége és minősége egyaránt megváltozott. A táplálék megcsappant. A gázlók nagy része elment, maguk után hagyva egy kiszáradó félben lévő mocsarat. Teret adva a kisebb szaladgálós csapatoknak.

Bíbic. Hol csapatokban, hol magányosan. 


A réti héja is visszajáró vendég lett.


Sárszalonka. Közelről, kevés vágással. Óvatosan.


Lejátszva egy teljese fürdést.




Volt idő szórakozni rekesszel, és záridővel. Volt idő?! Vagy fél percnyi csupán.











Bíbic. Ám mikor a bíbicek is a délutáni fürdőzést választották kikapcsolódásként, örülni kezdtem.
Nem láttam még ilyesmit a keresőben, ilyen közelről.

















A mai napra jutó lassú tánc végére egy sárga billegető jutott. Valahogy a madár színei, összhangba kerültek a háttér színeivel, csak épp fordítva. Ahogy a világ is.



Hát így vagyunk mi ketten! A Körös- Maros Nemzeti Park és én!

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...