2019. május 28., kedd

Két eső között

Eddig az volt a baj, hogy nem esett, és aszály volt. Erre egyszer csak a nagy semmiből beköszöntött a május. A hónappal együtt megjött az az eső is ami addig nem esett le. 
Ahol eddig nem volt víz, most ott is lett, ahol eddig kicsi víz volt, ott most nagyobb lett és mélyebb is. Ezzel együtt a partimadarak eltűztek, olyan helyre ahol nekik most jobb, és ahová vélhetően nem lehet őket követni. A gyepek amelyik eddig a kiszáradás határán voltak, most tocsognak a vízben. 
Nagy valószínűséggel lebuktam az összes költőládával kapcsolatos dolgaimat. Az egyik ládában egy bagoly szokott nappalozni. A többi csak addig jutott, hogy valamilyen madár megcsinálta a fészektölcsért a rövidre tört alomban és otthagyta. A legszebb talán az volt, hogy az egyik ládát egyszer csak megtámadta egy banka. Örültem. És szemtanúja voltam amint kidobálta belőle a benne lévő tojásokat és elhúzott onnan a nővel, amelyik a épp a tojásokon ült. Pár napig még visszajárt de csak nosztalgiából. Azóta ugyan látok madarakat, de a franc tudja hogy hol találtak magunknak valami üreget. 
A sok eső miatt nem lehet lemenni a földútra, így az autós madár-üldözés is háttérbe szorult. 
Marad az itatózás. Nehéz ügy, pláne úgy, hogy mindig vannak pocsolyák. 

Volt, hogy rigók jöttek.
Énekes rigó



Fekete rigó

Sárgarigó





Volt hogy poszáta. 
Kerti poszáta helyett mezei poszáta. 


 Délután sem volt sokkal másabb.
Énekes rigó




Barátposzáta. Itt is felhúztam a szemöldököm.




Tengelic.

A közelben költő seregélyek egyike. 








Készült még pár videó ami rigók, verebek, galambok és egy kakukk is iszik. De az utóbbi szerintem csak eltévedt! Ahogy én is!
Nem mondom, hogy nem volt izgalmas, de annyira nem is volt jó, hogy berosáljak tőle! Ha már a sakknál tartunk!


2 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...