2014. január 7., kedd

13 perc

Mint már említettem az egerészölyvről is nehéz olyan képet készíteni amit eddig mások még nem készítettek el. Szerintem nekem is sokat kell gyakorolni, hogy olyan képem legyen mint még senkinek, viszont lelkesen teszem. Legutóbb is, mind az összes 13 percig sikerült. Hogy mennyire boldog voltam amikor a gáton, reggel, egy biciklis fazon egyszercsak végigcsörtetett. Egyenlőre úgy tűnik, hogy az én bosszantásomra. És mivel embertársainknak nem mondhatjuk meg, hogy mit csináljanak az ő saját, külön bejáratú szabadidejükkel, ezért csak csöndben, magamban bosszankodok. Ez jutott, de olyan nagy baj nincs, mert ha még ebben az évben, és nyilván nem november végén, hanem mondjuk január végén esetleg, természetanyánk meggondolná magát, vagy esetleg Holle anyó, és esne ránk egy egész kicsi hó, nem sok, csak annyi hogy jótékonyan betakarjon mindent, akkor, a téli madár-pixel háborúzás is egész más fordulatot venne. De, ezt mások is így gondolják.
A képek, manuális fókusszal, hosszú záridővel, magas ISO értékkel készültek. Állványról. És nem fognak ezek a képek sem élességi, sem közelségi, sem pedig "simasági" rekordokat döntögetni. Kénytelen vagyok ezeket a szavakat ideírni, mert egyre jobban megszaporodtak a világban az olyan szemlélők, akik valamilyen különleges okból kifolyólag, szeretnek egy képet pixeleire szedni és úgy elemezni. ...hogy ez így, és ez pedig úgy...vagy ha ezt így csinálod akkor ez lesz... Az emberiség szerencsére nincs megáldva a jövőbelátás képességével, hogy mi lesz azt nem lehet, és nem is kell tudni. Ez olyan dolog, hogy az ember elkezdi elemezni a kedvenc ételét, mikroszkóp és tömegspektrométer segítségével. Szétszedegeti alkotóira, megvizsgál minden összetevőt, molekulát, és a végére nem marad semmi a kedvenc életből, csak moláris tömegek érthetetlen, ízetlen halmaza. 

Egerészölyv - Buteo buteo

A 13 perc eleje





Egy véletlennek köszönhetően készült, művészfotó, vágás nélkül.




  ...és itt a 13 perc vége.

2 megjegyzés:

  1. Hajrá Gábor! Ha madár van akkor má' nincs baj!
    Manuálfókuszt mi indokolta?

    VálaszTörlés
  2. szia BT! rég láttalak kistesó! :-) ...ezek a képek reggel 7:25-től 7:38-ig készültek, borzasztó rossz látási viszonyok között, f4 rekesszel, ISO1600 és ISO800-as érzékenységgel, 1/60-1/125-ös záridővel. ami elég a nem mozgó madarak fotózásához, ha az ember nem akar többet mint habitusképek. egyébként szeretem a manuálfókuszt, és szerintem ez indokolta a leginkább, meg persze, japán technika ide vagy oda, a fényképezéshez fény kell, nincs mese! :-)
    üdv: Szabó

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...